Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Kitartás idézetek
Semmi sem állhat ellen az emberi akaratnak, amely a kinyilvánított célja érdekében kész kockára tenni akár még a létezését is.
Benjamin Disraeli
Mind azt tesszük, amit tehetünk, be kell érni vele... és ha nem érjük be, akkor is azt kell tenni. Semmi soha nem vész el. Semmi, amit meg ne lehetne találni.
Stephen King
A nagyok nagyot alkotnak, a jók tartósat.
Marie von Ebner-Eschenbach
A valóság valóság marad minden körülmények közt.
Mikszáth Kálmán
Az a munka, amely érdekli az embert, a teremtő munka, még ha rosszul fizetik is meg, nem alacsonyítja le az életet.
Albert Camus
Képesnek lenni a kemény munkára, ez a legnagyobb tehetség!
A folyó sem siet, és a sok akadály ellenére is mindig célba ér.
James Norbury
A tudat, hogy mindenféle kütyü híján is képes vagyok megbirkózni a feladatokkal, magabiztossá tesz.
Ed Stafford
Amikor az ember tudja, hogy igaza van, fontos, hogy ne adja fel.
Az erő elenyészhet, akár évszázadokra is nyoma veszhet, hogy a legvalószínûtlenebb helyen bukkanjon fel, de egy biztos: az erő sosem marad rejtve, főleg azok előtt nem, akik méltók rá.
A történelemnek hatalmas a tehetetlenségi ereje.
Terry Pratchett
A hatalom nagyon törékeny, nem tûr fenyegetést. Aki ellenszegül, azt szembesíteni kell azzal, hogy mivel jár az, ha ellenszegül.
A legerősebb emberek nem mindig azok, akik nyernek, hanem azok az emberek, akik nem adják fel, amikor vesztenek.
Liam Payne
A képesítettségnek és megbízhatóságnak (...) megingathatatlan árfolyama van az emberi szolgáltatások piacán.
Ami érdemes, az sosem könnyû.
Engem semmi sem állíthat meg - még a siker sem.
Aleister Crowley
Ígérem, hogy soha nem adom fel, bármi történjék is; hogy mindig megteszem, ami tőlem telik.
LeBron James
A gyerekek soha nem "akadályoznak" a karrierünkben, soha nem "hátráltatnak". Nem zavarhatnak a munkában, hiszen ők a mi munkánk.
Ryan Holiday
Az a népszerû, aki visszaüt és nem hátrál.
A sorsából senki sem léphet le. Azért nem, mert a sors nem kérdez, hanem megvalósul.
« Előző
1
…
10
11
12
13
14
…
90
Következő »