Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Környezettudatosság idézetek
Nem baj, ha az ember ad magára, de a legtöbb dolog úgyis a géneken meg a plasztikai sebészeken múlik. Előbbin nem tudok változtatni, utóbbira meg nincs pénzem.
Néha nem úgy fordul minden, ahogy akarjuk, és ha ez történik, erősnek kell lennünk, hogy elviseljük.
A baráti jó tanács olyan, mint az időjárás: néha jó, néha rossz.
Némelyek már születni is úgy születnek, hogy szájukban van a vér íze.
Dean Ray Koontz
Manipulálunk, szomjazunk a hatalomra, irányítunk, büntetünk, de a tetteinket egyetlen mélyen ülő dolog határozza meg. (...) Magányosak vagyunk.
A remény majdnem olyan rossz, mint a félelem, ha arról van szó, hogy az ember átlépje azt a pontot, ahol fel kellene adnia.
Mark Lawrence
Vannak lányok, akikre rákényszerítik, hogy egyszer csak felnőjenek.
Fredrik Backman
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.
Radnóti Miklós
A demokráciát nem lehet kívülről erőltetni; maguknak az embereknek kell kiállniuk érte és megvédeniük.
Soros György
A törvénynek nem áll hatalmában az embereket ügybuzgóságra késztetni.
Edmund Burke
Isten nem jó és nem rossz. Isten nem emberi. Nézz a lelkedbe és figyelj.
Márai Sándor
Nagyon fontos, hogy olyan olyan emberekkel is kapcsolatba kerülj, akik másképpen gondolkodnak, másra szavaznak, más a hitük, mert ez arra késztet majd, hogy megkérdőjelezd, amit te magad gondolsz.
Stacey Dooley
Önmagunkat nehezebb védeni, mint másokat. Aki nem hiszi, nézze meg az ügyvédeket.
Akutagava Rjúnoszuke
Semmit sem szabad elkapkodni. A türelem a legelső, amit egy jó üzletember megtanul.
A gyermeki lelkesedés olyan ingatag, akár a hûtlen szerető.
Carlos Ruiz Zafón
A múlton senki sem tud változtatni. A múlt megtörtént. Vége. Kész. A jövő megfoghatatlan, átlátszatlan, de a jó hír az, hogy a múlt nem határozza meg a jövőt. Bármit is tettél vagy nem tettél a múltban, elhatározás kérdése, hogy azt ismétled-e.
Feldmár András
Van, hogy a házasság szentsége nagy teher két ember számára. Néha kell egy harmadik, aki könnyít a terhen.
A vidéki élet egyik legfontosabb jellemzője, hogy mindig kéznél kell lennie a kávénak, illetve valaminek, amit fogyasztani lehet hozzá.
A sajtó szabadsága garantált, de csak annak, aki birtokolja.
A titok olyan, mint az időzített bomba, csak arra vár, hol robbanhat fel.
« Előző
1
…
83
84
85
86
87
…
106
Következő »