Téma
Környezetvédelem idézetek
-
Az igazán rettenetes az éghajlatváltozásban, hogy megtanulunk együtt élni az erdőtüzekkel, a hőséggel, azzal, hogy Párizsban, Berlinben, Madridban hajléktalanok főnek meg, milliók halnak meg Indiában, mert kimarad a monszun, a görög társadalom gyakorlatilag összeomlott, az USA nyugati részén az egész mezőgazdaságot tönkreteszi az aszály, az európai esőzések egész közösségeket mosnak el, de mi odabent bekapcsoljuk a légkondicionálót, kint meg begyújtjuk a grillt, az emberiség fennmaradása eddig az egyedülálló alkalmazkodási képességünkön múlt, most pedig ez vezet bennünket a végzetünk felé, mi pedig csendesen és engedelmesen úszunk az árral. Jens Liljestrand
-
Adnunk kell enni annak, aki önmagáról nem képes gondoskodni, hiszen az Úr maga táplálta vándorló népét a mannával. De csupán az Ígéret földje határáig! A kötelességünk tehát csak addig terjed, míg a másik ember gondoskodni nem képes önmagáról. Azon túl kötelező elvárni tőle az önellátást. Iványi Gábor
-
A történelem nagy része során a technológia legnagyobb problémáját a létrehozása és a kifejtett hatása jelentette. Mostanra fordult a kocka: a technológia legnagyobb kihívását manapság már a hatásának kordában tartása jelenti annak biztosításául, hogy továbbra is minket és a bolygónkat szolgálja majd. Mustafa Suleyman
-
A technológia elszakít bennünket a saját énünktől. Úgy teszünk, mintha az életben maradásunkért nem kellene ölnünk, elfeledteti velünk, hogy nem vagyunk többek gyilkos majomcsapatnál. Az emberek arról beszélnek, hogy vissza kell térnünk a természethez, és ezen csak azt értik, hogy kiránduljunk, meg hogy matassunk egy (...) házikertben, neveljünk galambokat, nyulakat meg virágokat, és elfeledkeznek róla, hogy (...) a karmok, agyarak és a vér természetes dolgok, míg a kiskert nem az. A dzsungel a természet, nem a kiskert.
-
A gyerekek komputer-háziállatokkal játszanak, mert a gépben jobban bíznak, mint az emberekben. Fogyasztunk, gyûjtünk és pazarlunk. Amit megununk, azt eldobjuk, kihajítjuk az utcára. Kezdetben nem erről volt szó. Higgyék el, a terv nem így szólt. Azt hiszem, ideje néhány dolgon változtatni. Nem gondolják?