Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Környezetvédelem idézetek
Soha nem tudhatjuk, képesek vagyunk-e egy feladatot elvégezni, egészen addig, amíg el nem végeztük azt a feladatot.
A magány éjszaka a legerősebb, mint a láz.
Truman Capote
Ezt hívjuk mi, pszichológusok önmagát megvalósító jóslatnak (...): aki nagyon fél péntek 13-ától, azzal bizony előfordulhat, hogy éppen aznap esik el az utcán. És ez nem egészen véletlenül történik meg vele, ő maga is - akaratán kívül - felelős a kellemetlen eseményért.
Ranschburg Jenő
Régi közmondás a hadseregben, hogy mindenki csak azért jön vissza a szabadságáról, mert ki kell pihennie magát, különben dezertálna.
Az ismeretlenség hatékony fegyver lehet.
Mindenki tudni akarja a jövőjét, addig, amíg meg nem tudja.
Azért vagyunk szívesen a szabad természetben, mert nincs véleménye rólunk.
Friedrich Nietzsche
Ahogy a tudásunk nő, úgy a testünk állapota romlik.
Soha nem felejted el, milyen volt első alkalommal elveszíteni az irányítást a tested felett.
Még ég a gégém.
Rendszerint nem azért vannak titkaink a barátaink előtt, mert nem bízunk bennük, hanem inkább azért, mert nem bízunk önmagunkban.
Francois de La Rochefoucauld
A lelkében még mindig a magány fekete szele fúj.
Paulo Coelho
Az emberek csakis azért hiszik magukat szabadoknak, mert cselekedeteiknek tudatában vannak ugyan, de nem ismerik az okokat, amelyek determinálják őket.
Baruch Spinoza
Mondd meg, mit olvasol, és megmondom, ki vagy.
Vavyan Fable
Az igazság egy izgalmas hobbi, de valójában senkit sem érdekel.
Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk.
Johann Wolfgang von Goethe
Amit biztosan tudunk, soha nem tudhatjuk biztosan.
Jodi Lynn Picoult
Aki még soha nem töltött teljesen egyedül egy éjszakát az erdőben, csak az hiheti, hogy nem fél a sötéttől.
Orosdy Dániel
Egy titok mindig ígéret, de éppúgy lehet börtön is.
Mindannyian tudjuk, mit tegyünk; csak azt nem tudjuk, hogyan fogjuk újraválasztatni magunkat, miután megtettük ezeket a lépéseket.
Jean-Claude Juncker
« Előző
1
…
4
5
6
7
Következő »