Téma
Kudarc féle idézetek
-
Az emberek mindig vegyes érzelmekkel szemlélik a szerencsétlenséget, a tragédiába fúlt boldogságot, a létért való kétségbeesett küzdelmet. Még aki részvétet érez, az is tapasztalja, hogy a részvétbe megkönnyebbülés, olykor diadalérzet vegyül; máskor félelem, ijedtség vagy viszolygás. Az efféle vegyes érzelmeket néha "ítélet"-nek nevezik. Thornton Niven Wilder
-
Amikor (valóban) sikeres embereket látunk, az ő személyiségjellemzőik között általában ott szerepel, hogy nem rettegnek a hibáiktól, inkább keresik azokat, a kudarcokat pedig arra használják, hogy tanuljanak belőle. Nem haragszanak magukra olyan esetekben, amikor látszik, hogy a kudarc rajtuk kívülálló okok miatt jött létre. Tari Annamária
-
Jó érzés lehet, hogy olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól. Nora Roberts
-
Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek. Berkesi András
-
Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (...) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat. Honoré de Balzac