Téma
Magyarország idézetek
-
Ezeréves írott történelmünk sorozatos vereségek átvészelésének iszonyúan egyszerû históriája. Mindig van egy tatárjárás, de valahogy túléljük. A magyar népnek (...) nemzeti vallása a történelem: a megpróbáltatások mindent kibíró elviselésének a történelme. Fejünk zúg a sorscsapásoktól, de szívünk csordultig van a büszkeséggel, hogy mégse pusztult ki nemzetünk. Stephen Vizinczey
-
Fura dolog a honvágy. Szeretek elutazni, és ha itthon vagyok, többnyire azon töröm a fejem, hogyan lehetne megint valahogy elcsavarogni, lehetőleg a világ végére. De szeretek megjönni is. És bár jósorsom sok szép táját engedte már látni a világnak, sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon.
-
Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket. Mérő László
-
A jelképek és a történelem megértése mindig a jövő szempontjából fontos. Szerintem nagyon rossz a magyar kultúrában az a mélyen gyökerező meggyőződés, hogy minden rosszért mások felelnek. (...) Pedig a történelem ismerete arra való, hogy megismerjük a jelenünket, és okosan tervezhessük a jövőnket. Nyáry Krisztián
-
És leszek szégyen és leszek gyalázat És ott égek majd minden homlokon, S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat A jó Istentől visszazokogom; És megfúvom majd hitem harsonáit, Hogy tesz még Isten gyönyörû csodát itt: Bölcsővé lesz még minden ravatal, - Havas Kárpáttól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar! Sajó Sándor