Téma
Média idézetek
-
Megírták mások már, mi vagy nekem: lányom, anyám, húgom és kedvesem, testnek a kenyér, parasztnak a föld, prófétának ige, mi testet ölt, te vagy a fény az éjszakában - oly banális mindez s mégis komoly. Nekem te vagy a velem-futó magam. (...) Értsd meg tehát, hisz oly egyszerû: mikor magadhoz - hozzám vagy te hû, magaddal azonos csakis velem lehetsz mindig már. Ez a szerelem. Baranyi Ferenc
-
Mindannyian azt hisszük, először megtervezzük, mit fogunk tenni, majd azt akaratlagosan véghezvisszük, ugyanakkor néhány esetben először a homloklebeny egy adott része "dönti el" egy nem tudatos folyamat során, hogy meg fogunk tenni valamit, és miután megtettük, azzal áltatjuk magunkat, hogy pont így terveztük. Más szóval: azzal áltatjuk magunkat, hogy mi döntjük el, mit teszünk. (...) A testünk és az agyunk összhangban dolgozva eldönti, mit tegyünk, pár másodperc múlva pedig már azt hajtogatjuk magunknak, hogy eleve azt is akartuk tenni. James Fallon
-
Beleszeret az ember egy édes lányba, nem történt semmi különös, csak éppen nekiadta az életét. Aztán kiderül, hogy mama, édesanya, anyaszörny. Nézed a kedvest, fények játszanak az arcán, egyelőre simogat, vadmacska, hiúz. (...) Amíg a páromat öleltem, éreztem, hogy sohasem tudom bekalandozni ezt a testet, és veszélyesen hittem, hogy nem vagyok egyedül. Jó volt annyit adni neki, amennyim volt. Konrád György