Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindannyian azt hisszük, először megtervezzük, mit fogunk tenni, majd azt akaratlagosan véghezvisszük, ugyanakkor néhány esetben először a homloklebeny egy adott része "dönti el" egy nem tudatos folyamat során, hogy meg fogunk tenni valamit, és miután megtettük, azzal áltatjuk magunkat, hogy pont így terveztük. Más szóval: azzal áltatjuk magunkat, hogy mi döntjük el, mit teszünk. (...) A testünk és az agyunk összhangban dolgozva eldönti, mit tegyünk, pár másodperc múlva pedig már azt hajtogatjuk magunknak, hogy eleve azt is akartuk tenni.

James Fallon
🌌 Univerzum 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Meghozott döntéseink még azelőtt eldőlnek, hogy tudatunk látóterébe kerülnének, és a hangok a fejünkben valójában visszhangok, melyek arról beszélnek, amit agyunk már eldöntött, így úgy érezhetjük, hogy mi jutottunk döntésre. (...) Ebben az értelemben a döntéshozatalunk ugyanolyan akaratlan folyamat, mint a szívverésünk, vagy a lélegzésünk.
  2. Sokféle és összetett magyarázat van mindarra, amit életünkben cselekszünk. Állítólag az érett, felnőtt emberek tetteit a logikának, az értelemnek kell megszabnia. És az a helyes, ha előbb gondolkodnak, csak aztán cselekszenek. Erich Wolf Segal
  3. Sok mindennapi döntésünk is csak azért születik, mert a múltban az a cselekedet jó megoldás volt. Ha egy adott viselkedés egyszer már bevált, akkor az agy hajlamos a későbbiekben is alkalmazni. Így válik az egyszeri tudatos döntésből rutin. Nir Eyal
  4. Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében. Fredrik Backman
  5. Ahogyan az életünk eseményeit értelmezzük, a perspektívánk határozza meg az elkövetkező reakciónkat - függetlenül attól, hogy lesz-e egyáltalán reakciónk, vagy csak ülünk ölbe tett kézzel. Ahová a fej megy, oda követi a test. A percepció megelőzi a cselekvést. A helyes cselekvés a helyes percepciót követi. Ryan Holiday
  6. Ösztönösen döntünk, aztán egy egész gondolati gépezetet lendítünk be, hogy igazoljuk magunkat. A végeredményt pedig józan észnek nevezzük.
  7. Életünk legfontosabb döntéseit is gyakran hozzuk meg zsigerből. Sokan és sokszor ámítjuk magunkat azzal, hogy megfontoltan, az eszünkre hallgatva fundáltuk ki a következő lépésünket. Ezt hol elhisszük, hol nem, visszatekintve azonban általában világossá válik, milyen fontos szerepet játszott a döntés meghozatalakor az ösztönök és megérzések rejtelmes egyvelege.
  8. Mi döntjük el, öntudatlanul sodródunk, vagy tudatos alkotóként veszünk részt az életünkben. Mi döntjük el, mi kerül ki a kezünk alól, hozzáteszünk-e a világhoz, vagy csak elvenni akarunk belőle.
  9. Agyunk meghatározza ugyan gondolkodásmódunkat és tetteinket, de ez fordítva is igaz: gondolkodásmódunk és tetteink is hatással vannak az agyunkra, meg tudják változtatni a mûködését. Anders Hansen
  10. Bár egyetlen önazonosságunk van, ez nem jelenti azt, hogy egyetlen elménk lenne: valójában több, egymással versengő késztetés együttese vagyunk. Ha megértjük, hogyan győzedelmeskednek agyunkban bizonyos választási lehetőségek mások fölött, akkor megtanulhatjuk, hogyan hozhatunk jobb döntéseket magunk és a társadalom javára.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat