Téma
Motiváció idézetek
-
Képzeljenek el egy kompot, amely egy folyó két partja között közlekedik! A víz egy bizonyos sebességgel folyik és tolja lefelé a hajót. A jármûnek van egy motorja, az hajtja a hajócsavart és a hajót a másik part irányába tolja. Adott tehát két, egymással szemben ható erő. A hajó által követett útvonalat e kettő alakítja. Nem kell fizikusnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, ha a víz nagyon lassan áramlik, a hajót pedig erős motor hajtja, akkor a hajó szinte nyílegyenesen megy át a másik partra. De ha erős az áramlás, a motor pedig csak erőlködik, a hajó elsodródik és jóval lejjebb éri el a túlsó partot. És persze van egy csomó köztes lehetőség. Nos, a gének és a környezet is így hatnak a magatartásra. Ha a hasonlatban szereplő áramlást a génekkel helyettesítem, a hajómotor helyére pedig a környezetet teszem, körülbelül ugyanezt a mechanizmust kapom. Néha, magatartásunkat illetően, a géneké a döntő szó, néha viszont a környezet hatása az erősebb és cselekedeteinket a kultúra határozza meg. De ahogy egy folyónak mindig van sodrása, a hajómotor pedig mindig kifejt valamilyen teljesítményt, úgy a magatartásunkat is két tényező, a gének és a környezet irányítja.
-
Minden gondolat, ami eszembe jutott, egy külső hatás által volt sugalmazva számomra. Sőt ezen kívül minden cselekvésemet is hasonló hatások ösztökélték. Az idők során teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én egy olyan mozgásra képes automata gépezet (robot) vagyok, aki az érzékszervek ingerlésére válaszolva gondolkozik és cselekszik. Nikola Tesla
-
Gondolataidból lesznek a tetteid is. Amikor reggel kikászálódsz az ágyból, először a fejedben születik meg a felkelés gondolata. Nem cselekedhetsz anélkül, hogy tettedet ne előzné meg egy gondolat. Ez azt jelenti, hogy a gondolataid milyensége határozza meg, hogy szavaid és tetteid pozitívak vagy negatívak lesznek.
-
Körülbelül egy évvel korábban olvastam Malcolm Gladwell Ösztönösen címû könyvét. Nem akarom leegyszerûsíteni a gondolatmenetét, de a lényege az, hogy jobban kellene bíznunk az ösztöneinkben - az agyunk állati része ösztönösen elugrik egy teherautó elől, még mielőtt lenne időnk gondolkodni. Szerinte azok a hirtelen döntések, amelyeket látszólag kevés információ birtokában hozunk meg, és amelyeket megérzéseknek szoktunk hívni, általában helyesnek bizonyulnak. Harlan Coben