Téma
Múlt idézetek
-
A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.
-
A dolgok, amelyek velünk történnek - legyen az egy probléma, amelyet szerettünk volna elkerülni, vagy egy öröm, ami örökké tart -, már az első pillanattól kezdve a múltunk részét képezik. Éppen ezért nem állhatok meg azon gondolkodni vagy sajnálkozni, hogy mit csináltam rosszul, vagy mit kellett volna tennem, mert az - bármennyire is szeretném - már soha nem fog bekövetkezni, és ezekért a sajnálkozásra vesztegetett másodpercekért, percekért és órákért nagy árat kell fizetni. Kilian Jornet
-
A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember. Jón Kalman Stefánsson
-
A múltban tanultunk, de nem ennek a gyümölcsei vagyunk. A múltban szenvedtünk, szerettünk, sírtunk és mosolyogtunk. De ennek nincs jelentősége a jelenre nézve. A jelennek is megvannak a maga kihívásai, a jó és a rossz oldalai. Nem hibáztathatjuk vagy éltethetjük a múltat azért, ami most történik. Minden új szerelem független az előzőektől, semmi köze a múltbéli tapasztalatokhoz: mindig új. Paulo Coelho