Téma
Nagybácsi idézetek
-
Az ember majd mindig olyan, mint a partra vetett hal; igen ritkán él összhangban környezetével, adottságaival, szellemiségével. Azt hiszem, végül is ez a fő oka annak, hogy a hétköznapi életben olyan kevesen tudják megőrizni gyermekkoruk csodálatos adottságát, azt, hogy - apró-cseprő gondokat leszámítva - "jól érezzék magukat".
-
Amikor a világ fájdalma olyan nagy, akkor az ember védekezik a maga sete-suta módján, és az egyik eszköze az önámítás. Furcsa kis alattomos teremtmény ez, észre sem vehető, meglapul a lelkünkben és onnan irányít tévútra gondolatokat, érzelmeket. Mint egy álforgalmi rendőr egy krimiben, összekeveri a dolgokat, egyetlen cél miatt, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Jobban, dehogy. Hogy elviselhető legyen.
-
A spiritualitás számomra nem azt jelenti, hogy naphosszat imádkozni kell egy elképzelt szakállas bácsihoz, majd ezen "semmittevés" eredményeként várni, hogy a szánkba repüljön a sült galamb. Egy bizonyos életkorban ugyanakkor szerintem menthetetlenül elkezdünk azon gondolkodni, mi értelme a létezésünknek, mert amikor pénzből és érmekből már van elég, akkor a többségünk rájön, hogy biztosan nem ezért születtünk meg.
-
Ez a nomádlét felbecsülhetetlen adománya: hogy nem ragadsz le sehol, és nem hiszed vakon, hogy biztonságban vagy, csak mert éppen tető van a fejed felett. Nem teszed magad függővé egy konkrét helytől, hiszen úgyis magaddal viszed az otthonodat. Ugyanakkor azzal is együtt jár, hogy el kell fogadnod, amit a sors rád szab. Sam J. Miller