Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A pasik az elérhetetlen nőkre buknak, a megnyerhetetlen trófeákra pályáznak, ne feledd, olyan versenytársaid vannak, mint a Szent Grál, a győzedelmes haditettek, egy-egy trón elfoglalása, sőt, a jó győzelme a gonosz felett - tehát az a minimum, hogy a te meghódításod egy erőpróbával egyenértékû legyen. Ez alapjában véve nyakatekert módszer (...): érdektelenséget színlelni azért, hogy felkeltsd valaki érdeklődését, hát ez csöppet sem logikus. Nina Yargekov
-
A kaleidoszkóp egyszerû és bámulatos. Elég, ha tíz különböző alakú, más-más színûre festett üvegdarabkát helyezünk el benne, mielőtt lezárnánk. A tükörrendszer elvégzi a dolgát. Aztán megrázhatjuk tízszer, tízezerszer, és soha többé nem fogjuk látni ugyanazt a mintázatot. Az ember nem egyszerû, de bámulatos. Õbenne nem tíz, nem is tízezer, és nemcsak más-más alakú és színû üvegdarabka van elhelyezve. Különben is, az ember nem lezárható, mint egy kaleidoszkóp, ezért folyton-folyvást belékerül valami új, és mégis van egy ismeretlen pillanat, amikor végérvényesen rögzülnek benne a tükrök. (...) Minden embernek megvan a maga tükörrendszere, ami csak a sajátja. Ancsel Éva
-
Képzeljük el, hogy a "világ" állandóan mozgásban lévő tárgyak bonyolult elrendeződése, egyetlen hatalmas sakkjátszma, az istenek játsszák, s mi csak megfigyelhetjük a játék szabályait. E világméretû játszma szabályai: a fizika alapjai. Viszont ha az összes szabályt ismernénk is, akkor sem lennénk képesek megérteni, miért pont a megfigyelt sakkhúzásra került sor a játszmában - ez már túlságosan bonyolult, és értelmünk véges. A sakkozók jól tudják, hogy a szabályok megtanulása nem nehéz feladat, mégis gyakran nehéz a legjobb lépést kiválasztani, vagy megérteni, hogy egy játékos az adott helyzetben miért éppen azt húzza, amit húz. Mindez a természet nagy sakkjátszmájára sokkalta inkább érvényes. Richard Feynman
-
Azt mondják, úgy hagyjuk el ezt a világot, ahogy megérkeztünk: meztelenül és egyedül. Ha tényleg semmink sincs, amikor elmegyünk, akkor mit ért az élet? Az határozza meg, hogy milyen embereket szerettünk? Vagy egyszerûen azok a dolgok, amiket elértünk? Mi van, ha elbukunk vagy sosem szerettünk igazán? Megfelelhetünk valaha? Vagy a lassú kétségbeesés, hogy egy életet elpazaroltunk, végül az őrületbe kerget minket?