Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Önkéntes idézetek
A közgazdászok az elmúlt három válságból hetet előre pontosan megjósoltak, azaz a közgazdaságtan korántsem haszontalan tudomány. A fele pedig egyenesen hasznos - a baj csak az, hogy a közgazdászok soha nem tudnak megegyezni abban, melyik fele.
Joris Luyendijk
Az ember nem attól sír, hogy szomorú, hanem ellenkezőleg, azért szomorú, mert sír.
Abe Kóbó
Hatékonyabb a szellem, mint a nyers erő.
Az orvos (...) azért gyógyít, hogy a betegek meggyógyuljanak, nem pedig pusztán azért, hogy ő gyógyíthasson.
Jirí Menzel
A fa titka nem az, hogy ég, hanem hogy úszik.
Halálom után kevésbé leszek halott, mint most, mivel nem fogok tudni róla, és mivel ezt tudom.
Marcel Jouhandeau
Az üzletemberek vitatkoznak, de nem háborúznak.
Demján Sándor
Az az eredmény, amelyet látszólag egyetlen személy ért el, valójában több száz, sőt több ezer ember elméjének és munkájának gyümölcse.
Scott Kelly
A fizika nem matematika, hanem a helyes matematika megválasztása.
Sabine Hossenfelder
Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna, miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták.
Richard Dawkins
A matematikának van egy csúnya szokása: időnként megmutatja, hogy ami nyilvánvalóan igaz, az teljességgel hibás.
Jordan Ellenberg
A bölcsesség nem az őszinteségben van, és nem is a hazugságban, hanem másutt, a kettőn kívül.
Csáth Géza
A dühöngő ember korántsem olyan veszélyes, mint az, aki hideg fejjel küzd.
Az ember nem az által világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem az által, hogy tudatosítja a sötétséget.
Carl Gustav Jung
A paradoxon Úgy igaz, ha nem igaz.
Deák-Sárosi László
Megtanultam már, hogy a valóság sokkal kegyetlenebb az őrületnél. Mert az őrület orvossággal kezelhető, elfojtható, csillapítható.
A forradalmi valóság fölött ott az emberi valóság.
Victor Hugo
Nagyon hülye pacifista az (...), akit csak a kiontott vér döbbent rá, hogy a háború utálatos és embertelen kultusz.
Karinthy Frigyes
A mûvész inkább forradalmár, mint dekoratőr.
Nadya Tolokonnikova
Az iskolának nem az iskola, hanem az iskolától való szabadság az igazi célja.
Ludwig Feuerbach
« Előző
1
…
3
4
5
6
7
…
21
Következő »