Téma
Pár idézetek
-
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörû dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem. Nicholas Sparks
-
A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (...) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így!
-
Ha boldog párok mesélnek a megismerkedésükről, azt hiszik, hogy minden akkor kezdődött, amikor ők ketten először érezték a varázslatot. A valóságban azonban a lelki társaddal való találkozás (...) korábban kezdődik, sokkal korábban. Már akkor elkezdődik ugyanis, amikor a lelki társra gondolunk. Már akkor elkezdődik, amikor a vágy lassanként megjelenik. Amikor a belső ajtók először óvatosan elkezdenek kinyílni. Veled kezdődik. Mindig veled. És mivel veled kezdődik, nem szorulsz sem a szerencsére, sem a véletlenre, sem pedig a barátaid segítségére. Csak saját magadra. Pierre Franckh
-
Annál csodálatosabb azért nincs, mint az, hogy két ember, aki soha nem látta egymást, nem is fogja soha többet, azt se tudja egymásról, hogy ki lehet, mi lehet, melyik isten ege alá való - azért, ha véletlen csak egy szempillantásra összetalálkozik, annyira meg tudja egyik a másikat szúrni, hogy nem lehet azt többet elfelejteni. Móricz Zsigmond