Téma
Pénz idézetek
-
Ott szeretne élni az ősei kastélyában, feleségül akarná venni a lányt, akit szeret, gazdag akarna lenni, és közben nagy zeneszerző is szeretne lenni. Pedig ahhoz, hogy e négy dologból csak egy is valóra váljon, oda kell adnia minden energiáját. Nem valószínû, hogy mindent meg fog kapni. Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény. Agatha Christie
-
Úgy tetszik, mintha valamennyi egyén számára végtelen számú lehetőség nyílnék másokkal való kapcsolatainak megválogatásra; a valóságban azonban a lehetőségeket meghatározza és korlátozza az illető egyén társadalmi helyzete, foglalkozása, és sok más nagyon kézzelfogható tényező, hogy a többi, szubjektív, érzelmi tényezőről ne is szóljunk, amelynek azonban csak akkor van jelentősége, ha a választás valóban lehetséges; márpedig a kis helységekben a válogató vonzalmak érvényesülési tere minimális. S ami még súlyosabb, ha az ember összerúgja a port a számításba vehető egyének valamelyikével, kizárják a játékból, azaz a körből.
-
Szegények és gazdagok sohase lehetnek egymáshoz őszinték. (...) A szegény ránéz a gazdagra, s ezt gondolja: "Jaj, de gazdag vagy te". A gazdag ránéz a szegényre, s ezt gondolja: "Jaj, de szegény vagy te". A szegény belül, a lelke mélyén így kiált a gazdag felé, teljes meggyőződéssel: "Adj pénzt, adj pénzt". A gazdag belül, a lelke mélyén, így kiált a szegény felé, éppoly meggyőződéssel: "Nem adok, nem adok". Minthogy erről nem beszélhetnek, társalgásuk folyton elakad. Kosztolányi Dezső