Téma
Pillanat idézetek
-
A tökéletes pillanat úgy elrohan, mint egy álom, A szemem már lezárom, mikor izgatottan várom, Mikor tudom, hogy ez véget ér, hiszen csak egy pillanat, Nem is reménykedem benne, hogy majd végleg így marad. Ezért aztán egyedül, úgy, hogy nem zavar meg senki Eljátszom, hogy megszûnik a világ, nekem ennyi. Children of Distance
-
Milyen gyönyörû: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
-
Amikor egy jelentős esemény kibillent bennünket addigi életünkből, az idő egyszerre egyetlen ponttá zsugorodik össze, amit az istenért sem akarunk elengedni, ugyanakkor a pillanat, amelyet, tegyük fel, harmincnégy, most már harmincöt, harminchat másodperccel ezelőtt éltünk át, végtelenül távolinak látszik. Már-már úgy tûnik, mintha nem is lenne semmi közünk hozzá.
-
Ez a perc, ez a már jelenvalóságában elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy, ez is az életed volt, ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többe nem lehet mással helyettesítened. Somlyó György
-
Nem az állapot számít. Mert az állapot csak egy pillanat. Az a fontos, aki az állapot mögött örök. Aki akkor is fontos, ha éppen nyûgös, ha rossz kedve van, ha hisztis. Az állapot elmúlik, de ő marad. Olyannak, amilyen. Ahogyan fontos neked, ahogyan szükséged van rá. Ahogyan szereted. Csitáry-Hock Tamás
-
Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szûnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész. Müller Péter
-
Az emberek az idők során elveszítették a tiszta szemlélődés képességét, a dolgokon való elmélkedés örömét, és elvárják, hogy a titkok maguktól nyíljanak meg nekik. Mire megismerkedünk a környező világgal, lehet, hogy a varázs helyét a megszokás foglalja el. A mindennapok monotóniájában érzéketlenné válunk a rendkívüli jelenségek befogadására; a csodák éteri élvezetére. Azt mondják, a gyermekben még megvan ez a befogadási képesség.
-
Sok minden történt velem. És mégis, ha válaszolnom kellene a kérdésre, hogy mi volt a legjobb, legszebb az életben, ami eddig történt velem, egyértelmû lenne a válasz. Mert a legjobb, legszebb, ami történhetett velem, az nem esemény. Nem valami, hanem valaki. Akinél szebb és jobb nem történhetett volna velem. Te vagy. Csitáry-Hock Tamás
-
Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz? Cecilie Enger