Téma
Pszichológia idézetek
-
Azt készültem kimutatni, hogy még senki emberfia nem látta, milyen egy tégla belseje - hiszen abban a pillanatban, amint kettétörünk egy téglát, a belsejéből máris külső felület lesz! Az tehát, hogy a téglának van belseje, pusztán elméleti feltevés, és arra való, hogy jobban megértsük a valóságot - az elektron pedig ugyanilyen elméleti feltételezés. Richard Feynman
-
Ahelyett, hogy átvenné a szerepeinket, a mesterséges intelligencia lehetővé teheti, hogy megszabaduljunk a gépies szellemi feladatoktól, nagyjából úgy, ahogy ma emlékeket és feljegyzéseket "szervezünk ki" az okostelefonunkhoz. Inkább egy "Ml + ember" jövőre kell törekednünk, ahol a dolgozók és a technológia hatékonyabban egészítik ki egymást, mintsem arra készülnünk, hogy az Ml kiváltja az embert.
-
Ha az immunrendszert simán bonyolultnak nevezzük, az olyan, mintha a Mount Everest megmászását a természetben tett laza sétának tartanánk. Annyira intuitív, mintha a német adótörvényeket olvasnánk kínaiul egy könnyed vasárnap délután. Az immunrendszer az általunk ismert legösszetettebb biológiai rendszer, az emberi agyat nem számítva.
-
Az intelligens mûködéshez egyáltalán nem kell test. Az intelligencia szoftveres dolog. Kell egy hardver, amellyel futtatjuk, de alapvetően szoftveres. Sőt nekünk épp azért is olyan nehéz felfogni, hogy mi mindenre is képes a mesterséges intelligencia, mert az nincs bezárva egy testbe. Szertics Gergely