Téma
Reggel idézetek
-
A reggel első pillanatában élek amikor csak félig vagyok tudatomnál hallom kint a kolibriket ahogy a virágokkal flörtölnek hallom a kuncogó virágokat az egyre féltékenyebb méheket és megfordulok hogy felébresszelek az összezuhanás kezdődik elölről a zihálás a jajgatás a sokk mert rádöbbenek hogy elmentél. Rupi Kaur
-
Ha a Föld teljes történelmét egyetlen napba sûrítenénk, egy óra kétszázmillió évnek felelne meg, egy perc 3,3 millió évnek, egy másodperc pedig ötvenötezer évnek. Az élet reggel nyolc vagy kilenc óra körül jelenne meg, az emberi civilizáció azonban a nap utolsó másodpercének utolsó tizedmásodpercéig váratna magára. Cixin Liu
-
A történelem folyamán miért zajlott annyi párbaj, csata és más fontos esemény hajnalban? Nem csak azért, mert annyira kedvelték a napkeltét, hanem azért is, mert ez volt az egyetlen olyan időpont, amelyet mindenki azonosítani tudott. Pontos órák híján az életet - ahogy a szociológusok mondják - a biológiai óra határozta meg. Az emberek akkor csinálták a dolgokat, amikor helyesnek ítélték meg, nem a csuklójukon lévő óra alapján. Akkor ettek, amikor éhesek voltak, és akkor aludtak, amikor álmosak. Mindazonáltal amikortól meg tudták mondani, mennyi az idő, onnantól már elszakíthatatlanná vált ez a köldökzsinór.