Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Remény idézetek
A szeretet homályban is látszik - az erőszak reflektorfényben érzi jól magát.
Jókai Anna
A jövő nincs kőbe vésve.
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Jeanette Winterson
Néha ott találsz reményre, ahol a legkevésbé várod.
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene - fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
Stephenie Meyer
Ha belenézek a szemedbe, látom az utat, amelyen el akarok indulni. Hagyni, hogy vigyen az áramlat, az sem baj, ha néha erős és kegyetlen, ha simogat, ha felemel, ha földhöz vág, mindegy, csak vigyen.
A kelepce csak mosolyra fakasztja azt, aki lát a sötétben, szembeszáll az elemekkel, és legyőzi a halált.
Alexandre Dumas
Ami sötét volt eddig és hamis, most ismerem meg önmagamban is, de mind tisztábban látom önnön képem, milyennek Isten álmodott meg régen, s míg egyre mélyebben befele nézek, bennem látom a zengő mindenséget.
Meggyőződésem, hogy ebben a komor világban is sikert sikerre halmozhatunk, ha a szeretet sugárzását tesszük meg életünk céljává.
Simon András
A legjobb bocsánatkérés a múltban elkövetett rossz cselekedetekért a jövőben rejlő helyes tettek.
Míg a rossz gondolatok elveszik az erődet, a jók megsokszorozzák.
Az aszkézis, bizonyos feltételek mellett, mindenképpen ad valamit, amitől erősebb az ember.
Márai Sándor
Holnap, lehet, sírni fogok, de holnapután, lehet, mosolyogni. Ez elég. Ilyen az élet. Ha nem vesztem el a reményt, a holnap jönni fog. A holnap jönni fog, ha nem veszted el a reményt... ezt Nanától tanultam. De az esős napok még mindig nedvesítik az arcom könnycseppekkel, most is.
Az élet a jelszavunk - mondtuk. - S hitünk még lám, velünk! Félelem nélkül, nyugodtan lépdelünk Rózsakoszorúsan a sötétség felé.
Rupert Brooke
Az élet olykor kis masnival átkötve nyújtja felénk a metaforákat ‒ éppen akkor, amikor szükségünk van rá. Amikor azt hiszed, minden elveszett, szinte váratlanul kerül elő épp az, ami kell.
Susannah Cahalan
Ne nézz hátra, mert valaki könnyen visszahúz. Az igazi bátrak: nekik a jövő kell és nem a múlt.
Road
Mindenkor hû a remény, Vigasztalni el nem fárad, Ránk akármennyi bú árad, S a sors akármelly kemény.
Kis János
Mindegy, hogy mennyire tûnik valami lehetetlennek, mindig létezik egy okos, váratlan út, amin keresztül meg lehet oldani a problémát.
Minél vakítóbb a siker, annál szerencsésebb körülmények szülték.
Luca Mazzucchelli
Bizalmat csak egyszer Adok, és csak egyszer Kapok, mégsem kell félnünk, érzem, mert A közöttünk gyúlt szikra Hatalmas tûz mára, Gyönyörben és mélyben hûség védett vára.
Depresszió
« Előző
1
…
33
34
35
36
37
…
81
Következő »