Reménytelenség idézetek

A végzet lopva, hangtalan jár, Ott talál majd, hol nem várjuk már. Haragos szemmel les a viharban, De napsütésben csap le, titokban. William Cowper

Szomorúnak kell lenni, hogy megérthessük a mások vígságát és az éjszakába kell elbújnunk, hogy fényesebbnek lássuk a világot...

A múlt egy tátongó lyuk. Megpróbálhatsz elfutni előle, de minél inkább futsz, annál mélyebbé lesz mögötted, a sarkadban lohol. Az egyetlen esélyed, ha megfordulsz és szembenézel vele. De ez olyan, mint ha a szerelmed sírjába bámulnál vagy egy pisztoly száját csókolnád, amíg a golyó sötét fészkében húzódik, készen, hogy végezzen veled.

Egy elmosódó arc, egy mosoly. Soványka vigasz annak, aki már semmit nem remél, s mint beszennyezett kút fölé, úgy hajol emlékei fölé.

Nem a haldoklás a szörnyû, hanem elveszettnek lenni. Charles Bukowski

A neheztelés habarcs, ami a magány tégláit összetartja az elidegenedés rideg falában.

Egy kor sötétségét az mutatja legjobban, hogy mennyire lélektelen benne az emberi tevékenység. Müller Péter

Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla

A gondolat, még ha gyatra is, mindig mélyebb, amíg bennünk marad, szavakban kifejezve pedig nevetségesebb, becstelenebb. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Az értelem harca a legnehezebb minden harcok közül, mert örökké az értelmetlenség kulisszái között kell vívni csatáit.

Csak érzelmekkel lehet átváltoztatni fénnyé a sötétséget és cselekvéssé az apátiát. Carl Gustav Jung

Ifjúság és remény Örökre veszve van Az évek tengerén: Remélni oly nehéz A kornak alkonyán, S szeretni tilt az ész Letünt remény után. Vörösmarty Mihály

S ahogy ott állt a sötétben, a sötétnél is sötétebb kétségbeeséssel és haraggal a szívében, egyszerre mintha fényt látott volna: fényt az agyában, kezdetben szinte elviselhetetlenül ragyogó fényt, olyat, mint amilyennek a napsugarat látja, aki hosszú ideig bujkált ablaktalan zugban. John Ronald Reuel Tolkien

A szabadságvesztésben nincs szörnyûbb, mint a kilátástalanság, az az érzés, hogy fölösleges homokszem vagy az emberiség tengerében: kirántottak a tömegből, és tessék, változott valami? Dehogy változott: megy minden annak rendje s módja szerint, mintha ott se lettél volna...

Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha. Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.

Van neve ennek a sötétségnek? Ennek a kíméletlenségnek, ennek a töméntelen gyûlöletnek? Hogy talált ránk mindez? Beosont az életünkbe, vagy mi kutattuk fel, hogy magunkhoz csalogassuk? Mi történik velünk? Innentől kezdve úgy küldjük a gyerekeinket a világba, mint ha háborúba indulnának? Reménykedve, hogy épségben hazatérnek. Abban a tudatban, hogy valamit biztosan elveszítenek menet közben. Mikor tévedtünk el? Mióta táplálnak az árnyak? Mióta növekszik a szívünkben ez a fekete lyuk? Van neve ennek a sötétségnek? Úgy hívják, mint téged?

A hiábavalóságnak is megvan az értelme az életben. Sherrilyn Kenyon

Nem tudja senki, hogy honnan jöttem, Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem, Ködös a múltam, nem ismeri senki, Nincs otthonom, nincs hova visszamenni. Follow the Flow

Azt mondják, az ember nem élhet remény nélkül. Nos, nem is él, hanem meghal.

A remény, hogy "valami majd csak történik", a világ legmagányosabb vágyakozása.