Téma
Sofőr idézetek
-
Meggyőződésem, hogy egy expedíció során minden résztvevőnek meg kell adni a lehetőséget, hogy véleményt nyilvánítson egy adott kérdésben, de azt is tudom, hogy vannak helyzetek, amikor egyetlen embernek kell meghoznia a végső döntést, és ez a vezető felelőssége. Tisztában vagyok vele, hogy manapság ezzel a módszerrel sokan nem értenek egyet, ezért is van annyi halálos áldozatot követelő baleset, amelyek többsége megfelelő szakmai irányítás mellett elkerülhető lett volna. Edmund Hillary
-
Barátod, főnököd, szerelmed vagy a párod - tudd, hogy a középpont nem bennük, hanem benned van! Így vagy megteremtve - az igazi vezetőd önmagad vagy. Bármilyen szerelmes vagy, gyenge, gyáva, odaadó, félős vagy jóindulatú: a sorsod kocsiját te vezeted. Senki nem ülhet a volán mögé, csak te! Még a legjobb párkapcsolatban sem adhatod át a kormányt, a legjobb kezekbe sem, mert az önelfelejtés akkor is veszélyes, ha mások nem élnek vissza vele. Ez nem önzés, hanem az életről és a lelkedről való tudás: minden és mindenki a saját tengelyén forog. Müller Péter
-
Az egymásra figyelés elve azt jelenti, hogy kölcsönösen felismerjük a másikban, hogy milyen hangulatban van, mit szeretne, és hogy jó-e az neki. Ha látom az arcán a vágyat, akkor felajánlom neki: szeretnél vezetni? A másik meg eldönti, hogy igen vagy nem. Egy csomó olyan történetet hallottam, hogy a nő is szeretett volna autót vezetni, viszonylag idősebb korában letette a vizsgát, megszerezte a jogosítványt, és mégsem vezetett soha. Megállt ott a dolog, hogy igen, van jogosítványom, de inkább vezessen a másik, ő ezt mégiscsak jobban tudja. Csernus Imre
-
Ha túlélünk egy autóbalesetet, vagy ha csak megérint a szele, rádöbbenünk, hogy az élethez való jogunk nem magától értetődő. Ha úgy töltünk el egy-két hideg éjszakát, hogy nincs mit ennünk, és nincs tető a fejünk felett, megtanuljuk, hogy a világ gazdag és minden jóban bővelkedik, mégsem az anyánk. Szép lassan szedjük össze a darabkáit annak, amit eredetileg egészben kellett volna megkapnunk; a férfiszerep többezernyi aspektusát. Sok-sok szerencsével összetákolhatunk a darabokból egy életet. Steve Biddulph
-
Ha egy csomópont le van zárva, és kényelmetlen kerülőt kell tennünk, ezt a problémát nem intézhetjük el vitatkozással vagy ordibálással. Egyszerûen elfogadjuk. Ez nem ugyanaz, mint ha hagynánk, hogy megakadályozzon bennünket a végső célunk elérésében. De bizony megváltoztatja az utat, amelyen odajutunk, és az utazás időtartamát. Ryan Holiday
-
Kérdés, hosszú távon tényleg kifizetődő-e mindig a járt utat választani a járatlan helyett. Hiszen mit tanulhatunk meg így magunkról hosszú évek alatt? Legfeljebb azt. hogy jól tûrjük a monotonitást. Vagy éppen azt, hogy rosszul, és előbb-utóbb valamilyen pánikbetegség, fóbia, hangulatingadozás vagy önbizalomhiány figyelmeztet rá, hogy valami még sincs rendben az életünkben, csak éppen nem tudunk rájönni, pontosan micsoda. Hiszen van egy viszonylag elfogadható állásunk, családunk, életünk. Eljárunk moziba, és végignézzük, mások hogyan lépnek túl a határaikon, és így 110 percbe sûrítve megkapjuk a szükséges borzongás- és meghatódásadagunkat. Esetleg még aznap este az ágyban elgondolkodunk azon, mi vajon hogyan reagáltunk volna a főhős helyében egy-egy helyzetben. Aztán másnap kelünk, és szépen vissza is térünk a mókuskerékhez. Al Ghaoui Hesna
-
A taxisok (...) a város szemei és fülei, olyannyira ismerik a ritmusát, szívdobbanását, minden lélegzetvételét, hogy a részeivé váltak. Az ő hátsó ülésükre egyaránt beül a cigányvajda, a háziasszony, a tévés show-man, a milliárdos és a játékfüggő. Ha az ember kíváncsi a világra, amely körbeveszi, hozzájuk érdemes fordulni. Megmondják a frankót. Kordos Szabolcs
-
Apának lenni nem olyan pofonegyszerû. (...) Nem csupán abból áll, hogy a zöld mezőn hajigáljátok a labdát, vagy két tökéletes copfba fonod a lányod haját. Tudnod kell a kedvenc meséje minden szavát fejből, felébredni az éjszaka közepén egy másodperccel azelőtt, hogy hallanád kipottyanni az ágyából, figyelni, ahogy piruettezik a tüllszoknyájában. (...) Fenntartani az illúziót, hogy te vagy a főnök, bár azóta elvesztél, hogy ringató karodból felpillantva először rád villantotta huncut mosolyát. Jodi Lynn Picoult