Téma
Sportolók idézetek
-
Mit jelent győzni? Mi az igazi győzelem? Mi az, amitől a célvonal átlépésekor libabőrös leszek, olyan, mintha lebegnék, nem bírom visszatartani a könnyeimet, fel akarok kiáltani, és egyszerre szeretnék elfutni és a földre roskadni? Mitől érzem mindezt ezen a buborékon belül? Az igazi győzelem nem a célszalag átszakítása, nem az, amikor megpillantom a nevem az eredményjelző táblán, nem az, amikor fellépek a dobogó legfelső fokára. Ezektől nem kezd az ember lába remegni a félelemtől, az érzelmektől. A győzelem, az igazi győzelem az, ami mindannyiunkban ott van legbelül. Amikor a felkészülés és a befektetett munka ellenére sem hisszük el, hogy sikerülni fog, és aztán mégis sikerül. Mert úgy tûnik, hogy a sok gondolkodás, tervezés és számolás, a hosszú edzések során hiába mondogatjuk magunknak, hogy képesek vagyunk rá, tudatalattink valahogy mégis kétkedik, azt súgja, hogy lehetetlen, hogy túl szép lenne, túl csodálatos, túl hihetetlen ahhoz, hogy megvalósuljon. Hogy célkitûzésünk puszta álom. És amikor áthaladunk a célvonalon, amikor hátranézünk, és látjuk, hogy mégis igaz, itt állunk hús-vér valónkban, az álom valóra vált - ilyenkor érti meg az ember, hogy ez a valódi győzelem. Kilian Jornet
-
Mi, akik szeretjük a sportot, nem mindig szeretjük a sportolókat. Feltételt szabunk a szeretetünknek: álljanak a mi oldalunkon, játsszanak a mi csapatunkban, versenyezzenek a mi színeinkben. Csodálhatunk egy ellenfelet, ámde sosem szeretjük, legalábbis úgy nem, mint azokat, akik minket képviselnek - mert mikor a mieink győznek, úgy érezzük, mi is győztünk. Fredrik Backman
-
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény - hogy megkapjuk-e, amit akarunk - határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük. Scott Jurek
-
Azt akarom, hogy ne csak a pályán, hanem az élet bármely területén (...) az időzítésre törekedjetek! Fogjátok meg és ne eresszétek el a pillanatot, mert ha egyszer el kell majd számolnotok velük, akkor tudjátok majd meg, hogy győztesek voltatok, vagy pedig vesztesek! Hogy éltetek, vagy haltatok! Legyen szó bármilyen harcról, mindig az győz, aki mindent belead, az élete árán is!