Téma
Szabad akarat idézetek
-
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!
-
Dühít, hogy amikor Amerikában valaki a politikusi székért küzd, szabad kérdezni őt a korábbi munkahelyeiről, a legalizációval kapcsolatos véleményéről, arról, hogy mit gondol különböző szociális kérdésekről, az adóról, amit fizetünk (...)... de támadónak és intoleránsnak számít megkérdezni, hogy hisz-e beszélő kígyókban, a démoni megszállásban, mágikus alsónemûkben, varázsostyában, ami Isten húsává változik, a 6000 éves Földben vagy egy Istenben, aki emberi alakban megjelent a Földön, majd feláldozta magát saját magának, hogy jóvá tegye a más emberek által elkövetett bûnöket és megmentse az emberiséget a saját maga által tervezett büntetéstől. Ha valaki döntéshozó helyzetbe kerül a tudomány támogatása, a feltörekvő orvosi technológiák, az oktatás és hasonlók tekintetében, akkor igenis számít, hogy hisz-e ezekben a marhaságokban, és nagyon is tudni akarok róla. Greta Christina
-
A nőknek (...) nem volna szabad a háború közelében lenniük. Nem azért, mert gyengébbek a férfiaknál, hanem azért, mert fontosabbak náluk. Végül is ezt mondja a biológia, a matematika és a természetes kiválasztódás. A férfiak és a nők szerepe meglehetősen aszimmetrikus. Képzeljünk el egy törzset, amelyben ötven férfi és ötven nő található. Tegyük fel, hogy háborúba bonyolódnak a szomszéd törzzsel és az összecsapásban negyvennyolc vagy negyvenkilenc férfi életét veszti. A törzsnek egy ilyen mészárlás után húsz évre lesz szüksége ahhoz, hogy magára találjon. De mi történik, ha a nők közül halnak meg ugyanennyien? Ebben az esetben minden valószínûség szerint a törzsnek befellegzett. Ezért nem lehetnek nők a bombák közelében. A természet diktálja, hogy a nők fontosabbak a férfiaknál. Szergej Geraszimov
-
Egyes filozófusok nem tudnak olyan egyszerûen fogalmazni, mint például, hogy "tegyük fel, hogy egy kutya megharap egy embert". Ehelyett kötelességüknek érzik azt mondani, hogy "tegyük fel, hogy egy D kutya megharap egy M embert T időben", hogy ezzel is bizonyítsák elköteleződésüket a logikai szigor iránt, még akkor is, ha ezután semmit sem csinálnak a D, M és T változókkal. Daniel Dennett