Téma
Szabadság idézetek
-
Szabad lény az, aki akarhatja azt, amit ő maga helyesnek tart. Aki mást tesz, mint amit akar, azt olyan motívumok késztetik cselekvésre, amelyek nem tőle származnak. Az ilyen ember nem szabadon cselekszik. - Tetszésünk szerint akarni azt, amit helyesnek vagy nem helyesnek tartunk tehát azt jelentené, hogy tetszésünk szerint lehetünk szabadok vagy nem szabadok. Ez természetesen éppolyan képtelenség, mint ha a szabadságot abban a képességben látnánk, hogy megtehetjük azt, amit akarnunk kell. Rudolf Steiner
-
Életünk a minőségéből adódóan másoktól függ, és olyan erőknek és körülményeknek van kitéve, amelyekre nincs befolyásunk. A több szabadság jobbnak tûnik a kevesebbnél. De milyen mértékig? Az életünkkel járó szabadság mennyisége nem az élet értékének mérője. Ahogy a biztonság üres és önveszélyes életcél, végső soron az önállóság is az. Atul Gawande
-
Azért, mert nem akar a tulajdona lenni, menekül a zsarnoki uralom alól, jogokat és szabadságot követel magának, saját, önálló életet akar élni, meg kell hát gyilkolni, bilincsbe verni, a szerencsétlenség, és a gyalázat mélyébe taszítani, meg kell tiporni a lelkét és a szívét, meg kell fosztani emberségétől, reszkessen csak minden pillanatban gazdája színe előtt, térden állva lesse a kívánságait, visszhangozza akaratát, legyen az árnyéka, szüljön neki gyerekeket, legyen a legutolsó, legengedelmesebb, legszófogadóbb cselédje... mert ura így akarja, ő szab törvényeket, neki van ereje, hatalma és pénze? Wladyslaw Stanislaw Reymont
-
Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért - az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is, ha közben nyeled a könnyeidet. Paulo Coelho