Téma
Szerelő idézetek
-
A rendőrség a munkája során abból indul ki, hogy véletlenek nincsenek. A nyomozások 95 százalékban íróasztal mögött végzett munkából állnak, tényállások értékeléséből, emlékeztetők készítéséből, tanúk kihallgatásából. A krimikben a tettes vallani kezd, ha üvöltöznek vele, a valóságban ez nem ilyen egyszerû. És ha egy ember véres késsel a kezében egy holttest fölé hajol, akkor ő a gyilkos. Egyetlen épeszû rendőr sem hinné el, hogy csak véletlenül járt arra, és a kést azért húzta ki a hullából, mert segíteni akart rajta. A rendőrfelügyelőknek azt a mondását, hogy egy megoldás túl egyszerû, a forgatókönyvírók találták ki. Az ellentéte az igaz. Ami nyilvánvaló, az a legvalószínûbb. És szinte mindig a helyes megoldás is. Az ügyvédek ellenben hézagot keresnek a bûnüldözők bizonyítékokból emelt építményén. Nekik barátjuk a véletlen, feladatuk, hogy megakadályozzák az elsietett ragaszkodást egy látszólagos igazsághoz. Egy rendőrnyomozó egyszer azt mondta egy szövetségi bírónak, hogy a védők csak fékek az igazságszolgáltatás kocsiján. A bíró azt felelte, hogy egy fék nélküli kocsi semmire sem jó. Egy büntetőper csakis ebben az erőtérben mûködik.
-
Minden zárhoz tartozik egy kulcs, minden kulcs keres egy zárat. Zár nélkül minden kulcs értelmetlen, kulcs nélkül a zár csupán holt tárgy. Megtalálni a megfelelő zárat sok időbe telhet. Türelem kell hozzá, elszántság, bátorság, és főként: őszinte vágy. És kitartás. Keresni, keresni a zárat. Előfordulhat, hogy találsz olyat, amelyhez majdnem illeszkedik. Sőt, talán illeszkedik is. És azt hiszed, megtaláltad. Próbálod elfordítani a kulcsot, de nem megy. Hogyan lehet ez? Hiszen illik a zárba. Mégsem tudod kinyitni az ajtót. Csitáry-Hock Tamás
-
Egy elromlott gép kicserélése egy újabb modellre jellemzően kevesebbe kerül, mint a javíttatás egy szakemberrel, ami pedig jellemzően olcsóbb, mint amennyibe az kerülne, ha mi magunk kerítenénk alkatrészeket, és derítenénk ki a javítás mikéntjét. Ez a tény önmagában véve garantálja a technológiai zsarnokságot, amelyet nem maga a technológia tart fenn, hanem mindazoknak a tudatlansága, akik naponta használják, és mégsem értik. Ha hiányzik belőled a hajlandóság, hogy tájékozódj azoknak a készülékeknek az alapmûködését és karbantartását illetően, amelyektől függsz, passzívan elfogadod a zsarnokságot, és beleegyezel a feltételeibe: ha a felszerelésed mûködik, akkor dolgozol, de ha a felszerelésed elakad, akkor elakadsz te is. A tulajdonaid fognak tulajdonolni téged. Edward Snowden
-
Gyakorlott fordító mindenkiből válhat, anélkül is, hogy különösebben jó fordító lenne. A gyakorlott fordító végül is elő tud állítani mindenféle szöveget, ezek azonban mind egyformák lesznek. A jó fordító viszont azonosul az íróval, így a fordításai is különböznek egymástól, az alapanyagtól függően. Bart István