Téma
Szerencse idézetek
-
A szépség és a csúnyaság mibenléte kivonja magát az emberi ítélkezés alól, holott ezeken alapszik a tetszés, mely a lehető legvégletesebb és változtathatatlan ítélet. Viszonyunk éppoly aránytalan ezekhez, miként a sorsunk se a mi arányossági igényeink szerint adja vagy nem adja; illetve adja az egyiket, de nem adja a másikat, vagy valamicskét ad az egyikből, ám hozzátesz a másikból is. Nádas Péter
-
Sok bánat ért az évek, évtizedek során, és sok csalódásban is volt részem, de mindent összevetve, ha azt nézem, mennyi szépet és jót kaptam az élettől, mégiscsak szerencsés embernek mondhatom magam. Csodálatos kalandokat élhettem át, nemes ügyek szolgálatában dolgozhattam, nagyszerû emberekkel, hû barátokkal és szerető társakkal ajándékozott meg az élet. Ki kívánhatna ennél többet magának? Edmund Hillary
-
Az az érdekes, az az izgalmas, az a vonzó, amikor valakiben van mélység. Gazdag a szókincse. Gazdag a gondolkodása. Sokrétû. Erre úgy tudsz szert tenni, ha csak kevés korlát van benned. Kevés alapelv, de azok gondosan kiválogatottak, kiérleltek. Ha sok korlátod van, akkor a gondolkodásod beszûkül. Csőlátásnak is hívják ezt a jelenséget. Nem veszel észre lehetőségeket, így nem is tudod őket megragadni. Sikertelenné válsz, boldogtalanná. Ráadásul miért válasszon valaki téged, ha sikertelen vagy? Miért akarjon randizni veled egy jó pasi, miért akarjon alkalmazni egy jó cég, miért akarjon egy igényes ember barátkozni, beszélgetni veled?
-
Az utazónak meg kell kérdenie: "Jó úton járok?" Számos út hosszú és kanyargós, tele olyanokkal, kik eltévelyedtek. Egyenesen haladnak saját útjukon, a sors vezetésével, s nem egy helyet keresnek, hanem egy rokon lelket. Mások összeállnak, s biztonságra lelnek egymás karjaiban. Egyesek eltávolodnak a csapástól, hogy elkerüljék a kísértés ösvényét. Ám azok, kik túlságosan a lábuk elé néznek, nem veszik észre, hova jutottak, és gyakran túlságosan meglepi őket a célállomás.