Téma
Színész idézetek
-
A pódiummûvész öröme és mámora a zene, mint ahogyan színészé a kigyúló lámpasor, a jelmez és a jellem, amelyet magára ölt, a zsúfolt nézőtér rámeredő tömege, s az előadás végén felcsattanó vastaps. Mert a közönség és a vastaps extázisa szenvedélybetegség: igazi mûvész soha nem gyógyul ki belőle, ám nélküle megtébolyul és elpusztul. Varnus Xavér
-
Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek, inkább abban hiszek, hogy az ember ösztönösen megragadja a kedvező konstelláció adta lehetőségeket. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.
-
Mikor a világba megyek, mikor emberekkel beszélek, egyszerre megszûnök én, s elkezdődik a szerep-, csak a festék és a vendéghaj hiányzik. Egyszerre színpadias lesz az élet. Mindenki így van ezzel; csak a kontárok tagadják, önmaguk előtt is, a rossz színészek. Tudunk egy szöveget, melyet kellemesen vagy tragikusan, de mindenesetre hatásosan a világ értésére óhajtunk adni. Ez a szerep nem mi vagyunk. De néha már összemosódnak jellem és jelmez, egyéniség és idegen szöveg. Márai Sándor
-
A megélhetés még ma is - még átmeneti korunkban is, amikor már olyan kevés kényszerítő körülmény van - arra kényszerít majdnem minden európai férfit, hogy vállaljon föl egy bizonyos szerepet, ez az ő úgynevezett foglalkozása, némelyeknek megadatik a szabadság, amolyan látszatszabadság, hogy e szerepet ő maga választhatja, de a legtöbbjük a helyette választott szerepet kénytelen vállalni. Az eredmény meglehetősen különös: előrehaladottabb korban majdnem minden európai összetéveszti magát a szerepével, ők maguk lesznek saját "jó kis játékuk" áldozatai, ők maguk felejtik el, mennyi hangulat, véletlen és szeszély uralkodott rajtuk akkor, amikor "foglalkozásuk" eldőlt - és mennyi egyéb szerepet is játszhattak volna: de akkor már késő! Friedrich Nietzsche
-
Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerûbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerû: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyû bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe. Szerb Antal