Téma
Színház idézetek
-
A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia. Lovas Rozi
-
Az illúzió ereje elsősorban abból a tényből származik, hogy az emberek hajlamosak azt látni, amire eleve számítottak. Ha egy esemény egynél többféleképpen is értelmezhető, biztosak lehetünk afelől, hogy a közönség az előre elkészült következtetést fogja előhúzni a kollektív zsebéből. Ez az egyszerû igazság adja a színpadi bûvészet lényegét. És a politikáét, a vallásét, és a megszokott emberi kapcsolatokét. Jack McDevitt
-
Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
-
A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap. Michael J. Fox