Téma
Születésnap idézetek
-
Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat. Feldmár András
-
Nincs tébolyítóbb, elviselhetetlenebb gondolat, mint az, hogy az embernek merő véletlenségből kell elvesznie, ami bekövetkezhet ugyan, de éppoly könnyen el is maradhat; az embernek a körülmények szerencsétlen alakulása folytán kell elvesznie, amelyek el is vonulhattak volna a feje fölött, mint a felhők. Mindez egy értelmes lényre nézve - megalázó. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Addig, amíg kormányaink és fő pénzügyi intézményeink célja a soha véget nem érő gazdasági növekedés, addig, amíg a nagyvállalatok továbbra is előnyben részesítik az azonnali nyereséget a gyermekeink jövőjével szemben, és addig, amíg a föld lakosainak ilyen nagy része továbbra is kilátástalan szegénységben él, a természet ellen elkövetett bûnöknek nem lesz vége. Jane Goodall