Téma
Tehetség idézetek
-
Néhány tehetségkutató kipécéz egy fiatalt és dönt a sorsáról anélkül, hogy az tisztában lenne a saját képességeivel. Leszerződtethetik a képességei alapján, de az már csak a szerencsén múlik, hogy tud-e ezekkel élni. És ha végre uralja a képességeit, na, akkor ér valamit. A látottak alapján hoznak döntéseket, és ha nem jön be, továbblépnek, ilyen a baseball. Sokan vannak a meghívottak, de kevesek a választottak.
-
Bár viselkedésünket még mindig jelentős mértékben irányítja genetikai örökségünk, agyunk révén sokkal gazdagabb lehetőségeink nyílnak arra, hogy rövid időegységeken belül új viselkedési és kulturális ösvényeket vágjunk magunknak. Egyfajta alkut kötöttünk a természettel: gyermekeinket nehéz ugyan fölnevelnünk, de az új tudás megszerzésének képessége hatalmasan fokozza az emberi faj fönnmaradásának esélyeit. Carl Sagan
-
Naponként alkalmunk van észlelni a gyermekben a szellemi tehetségek fokonkénti fejlődését. Az első mozdulattól az anyaszív alatt a felnőtt korig, szakadatlan sorát vesszük észre a folytonos fejlődésnek érzésben, mozgásban, ítélő erőben, szóval minden szellemi tehetségben. Ezen fejlődést a legszorosabb viszonyban lenni látjuk az agyvelő fejlődésével. (...) A szellemi tehetség hasonló visszahanyatlását tapasztaljuk naponként a hajlott korúakban. Beáll lassanként nemcsak ez érzékeknek, de mindennemû szellemi funkcióinknak is eltompulása, mely egyre elébb halad, kezet fogva az agyvelő folytonos pusztulásával. (...) Naponként változásokat látunk előidéztetni egyesek szellemi funkcióban és tulajdonaiban az agyvelő egyes részeinek betegsége vagy bántalmazása által. (...) Tehát a szellemi tehetségeknek, melyek az agyvelővel megegyezőleg fejlődnek, szenvednek és hanyatlanak vissza: az agyvelővel együtt el is kell enyészniök. Karl Vogt