Téma
Tudomány idézetek
-
Az Isten munkája feletti elmélkedés - legalábbis bizonyos mértékig - feljogosít bennünket arra, hogy csodálattal álljunk meg Isten bölcsessége előtt, és arról véleményt formáljunk. Az Isten munkáiról való gondolkodás pedig arra késztet minket, hogy megcsodáljuk Isten magasabb rendû hatalmát, s ennélfogva az emberi szívben tiszteletet ébreszt Isten iránt. Ez a gondolkodás fel is indítja az emberi lelket Isten jóságának szeretetére. Ha a teremtmények jósága, szépsége és csodálatossága oly nagy örömre indíthatja az emberi lelket, Isten saját jóságának kútfeje (összehasonlítva a teremtmények parányi jóságával) mennyivel inkább maga felé fordíthatja a felindult emberi elméket. Aquinói Szent Tamás
-
Sajátos dolog a történelmi kíváncsiság, amelyik egyszer csak előbújik a társadalomból, annak bizonyos rétegeiből, s újraértékeli, mozgásba hozza a múltat. Kiragad önkényesen, látszatra a több évtizeddel ezelőtti értékrendeket felrúgva személyiségeket, eszméket, s felemeli őket kortársai, sőt követői elé. Glatz Ferenc
-
A tudomány valami olyan megszerkesztett ismeret, aminek valami gyakorlati haszna, értelme van. A bölcsészet a leírás szakaszán megrekedt. A társadalomtudományok lemaradtak a fejlődésben, mert egy szociológus le tud írni nagyon érdekes és izgalmas dolgokat, de természetesen minden esetet másképp ír le, és nem tud mondani egy képletet, vagy nem tud mondani egy olyan modellt, ami az összes esetre jó, hanem csak leírja, hogy itt ez történt, ott meg az. Ez is tudomány, de csak a leíró szinten. Csányi Vilmos
-
A tudományos szellem eredményeként az emberek egy bizonyos álláspontot foglalnak el a világ dolgaival szemben; a vallás előtt e szellem egy pillanatig habozik, de végül is átlépi a küszöböt. Ennél a folyamatnál nincs megállás, mennél több ember számára válnak hozzáférhetővé tudásunk kincsei, annál jobban terjed a vallástól való elfordulás; eleinte ez csak az elavult, megütközést keltő külsőségeket érinti, később azonban átterjed az alapvető előfeltételekre is. Sigmund Freud
-
A tudomány lépésről lépésre fejlődik, és mint Darwin és Wallace példája igazolja, amikor az idő elérkezett, két vagy több egyén egymástól függetlenül megteheti ugyanazt a lépést. Csak szerencse kérdése - vagy történelmi véletlen -, melyikük nevére fog az utókor valamilyen új jelenség felfedezőjeként emlékezni. John Gribbin
-
Az utóbbi évszázadok folyamán a tudományt részben azért fejlesztették, mert vele és általa remélték megérteni Isten jóságát és bölcsességét - ez volt a nagy angolok (mint Newton) legfőbb lelki indítéka -, részben azért, mert hittek a megismerés abszolút szükségességében, amely a legerősebb kapocs a morál, a tudomány és a boldogság között - ez a nagy franciák (mint Voltaire) lelkének legfőbb indítéka -, részben pedig, mivel a tudományban mindenáron valami önzetlen és ártalmatlan dolgot, valami önmagában is megállót, valami ártatlant szerettek volna látni, amihez az ember gonosz ösztöneinek az égvilágon semmi közük - ez Spinoza legfőbb lelki indítéka, aki megismerőként isteninek érezte magát: - tehát három tévedésből kifolyólag! Friedrich Nietzsche
-
Áltudomány, tudományellenesség, tudománytalanság: a gyors megoldások, a lázadó tudatlanság, a népszerû ígéretek korát éljük. A gondos megfigyelés, a pontos fogalomalkotás, a korlátokat felismerő megértés fáradsága elijeszti a gondolkodástól mindazokat, akik már nem elérni, kiérdemelni, megalkotni, hanem megkapni, megvenni szeretnék a választ. Pálinkás József