Téma
Tudós idézetek
-
Nekem mint tudósnak, három és csak három feladatom van: először tudni, másodszor alkalmazni, harmadszor magyarázni. Ha mi többet értünk meg, ezt kihasználjuk arra, hogy több eszközt hozzunk létre, és megmagyarázzuk, hogy ezeknek az eszközöknek milyen a hatásuk, akkor mi, mint tudósok, a felelősségünknek eleget tettünk. Teller Ede
-
Megszállottjai vagyunk önmagunknak. A magunk történelmét tanulmányozzuk, a magunk lelki mûködését, a magunk filozófiáját, a magunk irodalmát, a magunk isteneit. Tudásunk jókora része voltaképpen az ember szüntelen körözése önmaga körül; mintha az egész világmindenségben mi lennénk a legfontosabbak. A fizika, azt hiszem, azért tetszik nekem, mert ablakot nyit a világra, és messzire tekint - szinte friss levegőt enged a házba. Carlo Rovelli
-
A tudományban, tehát azon a területen, ahol otthon vagyok, a sikerhez az az egyetlen út vezet, ha az ember nagyon gondosan írja le a bizonyítékokat, tekintet nélkül arra, hogy érzése szerint milyennek kellene lenniük. Ha van egy elméletünk, meg kell próbálnunk elmagyarázni azt is, ami jó benne, és azt is, ami rossz. A tudomány egyenességre, őszinteségre tanítja az embert. Richard Feynman
-
Noha minden gyerekben ott rejlik egy kis kutató, kísérletező és feltaláló, a tudományos gondolkodásmód és a tudomány módszereinek elsajátítása nem olyasmi, amely egy felnőtt számára természetesen adódna, vagy legalábbis nem olyan könnyen, mint a mûvészi kreativitás. Újból és újból kénytelen vagyok rádöbbenni, milyen nehéz elmagyarázni e-maileket küldözgető, kétségkívül értelmes embereknek, mit jelent mondjuk az elmélet és mit a bebizonyítás, és miért van az, hogy a jónak és helyesnek tûnő gondolat valószínûleg se nem jó, se nem helyes. Esko Valtaoja
-
A fizika, a tudomány sosem csak száraz adathalmaz, hanem valódi történet. Hosszú évszázadok alatt a tudósok rájöttek, hogy számos természeti jelenség összetartozik, mert mindegyik mögött ugyanaz a néhány alapelv áll. Ezeket az elveket pedig úgy ismerték fel, hogy látszatra egyszerû kérdéseket tettek fel maguknak.
-
A tudósoknak követniük kell a bizonyítékokat, szól a régi bölcsesség. A bizonyítékok követésében megnyilvánul egyfajta alázat, amely felszabadítja az embert a megfigyeléseit és következtetéseit ködbe burkoló prekoncepciói alól. Nagyjából ugyanezt el lehet mondani a felnőttkorról is, amely a találó definíció szerint "az a pont, amikorra az ember már elég tapasztalatot összegyûjtött ahhoz, hogy a modelljei általában sikeresek legyenek a valóság előrejelzésében". Avi Loeb
-
A tudomány, attól függetlenül, hogy milyen eredményre jut, garantáltan a szabad akarat eltüntetőjeként fog megjelenni, minthogy a tudományos magyarázat nem tudja befogadni azt a fajta rejtélyes, okozatlan okozást, ami az akarat fogalma mögött van. Mit keressenek a tudósok, ha ki akarnák mutatni, hogy van szabad akarat? Valamiféle véletlenszerû idegi eseményt, amit aztán az agy többi része viselkedésindító jellé erősít? Csakhogy egy véletlenszerû esemény semmivel sem illik jobban a szabad akarat gondolatához, mint egy törvényszerû esemény. Steven Pinker