Téma
Univerzum idézetek
-
Vajon melyik a nagyobb megtartó erő? A hagyomány-e, a közös történet, szokásrend, jogrend, kultúra, amit a családod, a nyelved, a nemzeted, az emberi társadalom ad át, présel beléd, kér számon rajtad, vagy a ki tudja hol kapott egyéni kódod, a ki tudja mikor kezdődött saját múltad, amit a születésedkor a génjeidben hoztál, s amit a közös tapasztalat és érdek a maga képére és hasonlatosságára formált, de ami mégis újra meg újra fellázított az erőszak ellen, többet akart, mást akart, előre menekített? Vagy az, amelyikről szinte semmit sem tudsz, de ami képessé tesz rá, hogy elkülönítsd a mindenséget és önmagadat, a többi embert és önmagadat, pillanatnyi önmagadat és elképzelt önmagadat, hogy célokat tûzz ki, választani tudj, s hogy elindulj a választott cél felé, és tevékenykedj, és ne add föl akkor sem, ha a harmadik lépésnél kiderül, hogy reménytelen, ha könnyebb lenne nyafogni, mint a következő lépést megtenni? Bertók László
-
A tett után sokkal helyénvalóbb a megfontolás, mint előtte. Ha a tett előtt, vagy a döntés pillanatában lép mûködésbe: éppen a nagyszerû érzésből fakadó, a cselekvéshez szükséges erőt zavarja össze, gátolja meg és fojtja el; ezzel szemben, a cselekvés megtörténte után pontosan arra fordítható, amiért az embernek tulajdonképpen megadatott, vagyis ráébreszt arra, ami eljárásunkban hibás és gyarló, és szabályozza az érzést más jövőbeli esetekre. Maga az élet harc a sorssal; a cselekvés olyan, mint a birkózás. Az atléta abban a pillanatban, amikor ellenfelét átfonja karjával, semmilyen szempontot nem vehet figyelembe, hanem a pillanatnyi helyzet alapján kell cselekednie; és aki ki akarná számítani, melyik izmát feszítse, és melyik tagját lendítse meg, hogy felülkerekedjen, egészen biztos, hogy a rövidebbet húzza, és alulmarad. De ha már győzött, vagy a földön hever, célszerû és helyénvaló megfontolnia, milyen fogással vetette földre ellenfelét, vagy hogy melyik lábát kellett volna kitámasztania, hogy állva maradjon. Aki az életet, efféle birkózóhoz hasonlatosan, nem fonja át karjával, s mint ha ezer tagja volna, nem érzékeli a harc minden fordulatát, nem érez minden ellenállást, fogást, kitérőt és reakciót: az még egy beszélgetésben sem tud érvényesülni; nemhogy egy ütközetben. Heinrich von Kleist
-
Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, összetör. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá.