Téma
Vadász idézetek
-
Az ember ragadozó állat, és abban különbözik a többi ragadozótól, hogy saját fajtársait is képes zsákmányul ejteni. Otthon szereti a békét, ugyanakkor szívesen indul vadászni, hogy másokon uralkodhasson. Ennek megfelelően kétféle erkölcsre van szüksége: otthoni célokra egy magánerkölcsre, zsákmányszerző útjain pedig egy nyilvános, közösségi erkölcsre. A két erkölcs szöges ellentétben áll egymással. Ami szégyen az egyik erkölcsi kódrendszerben, az dicsőség a másikban - és viszont. Megbüntethetnek bennünket, ha otthon engedély nélkül fegyvert tartunk, de ugyanaz az állam, amely bennünket büntet, a munkánk által megtermelt jövedelem jelentős részét a legaljasabb gyilkos eszközök előállítására fordítja - olyanokra, mint a harci gázok, a napalm, a fulladást vagy a növényzet pusztulását okozó szerek. Szent-Györgyi Albert
-
A hegymászó csupán a testi épségét kockáztatja, és az erejét őrli fel. A barlangász ezzel szemben az idegeit tépázza, és ősi félelmekkel néz szembe. A bennünk élő primitív vadállat tele van ésszerûtlen és logikátlan, mélységes rettegéssel: fél a sötéttől. Fél attól, hogy alászálljon a föld mélyébe, amelyet mindig is gonosz erők lakhelyének tartott. Fél attól, hogy egyedül maradjon. Fél attól, hogy csapdába essen. Fél a víztől, mert az ősidőkben ebből az elemből emelkedett ki, hogy emberré váljon. Legősibb rémálmaiban sötétben zuhan alá, vagy ismeretlen útvesztőkben tévelyeg. És a barlangász, amilyen bolond, tudatosan választja magának ezeket a lidércnyomásos körülményeket. Ezért is eszelősebb a hegymászónál, mert amit minden pillanatban kockára vet, az nem más, mint az elméje épsége.
-
Néhány ösztön közös az embernél és a magasabb rendû állatoknál, különösen a főemlősöknél. Valamennyiüknek azonosak az érzékei, ösztönös megérzései, hasonlóak a szenvedélyeik, érzelmeik és indulataik, sőt a bonyolultabb indulataik is, például a féltékenység, a gyanakvás, a vetélkedés, a hála és a nagylelkûség; mind csalnak és bosszúállók; gyakran fogékonyak a nevetséges iránt és van humorérzékük, csodálkoznak, kíváncsiak és ugyanazok a képességeik vannak az utánzásra, figyelemre, megfontolásra, választásra, emlékezésre, képzeletre, eszmetársításokra és gondolkodásra, bár nagyon különböző fokon. Értelmi szempontból ugyanannak a fajnak az egyedei között is megtalálható minden fokozat a teljes gyöngeelméjûségtől a kiválóságig. Mind hajlamos az elmebajra, noha az állatok sokkal kevésbé, mint az ember. Charles Darwin
-
Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.
-
A vadonban semmit sem érhetünk el erőfeszítés nélkül, s az erőfeszítés gyakorta annyira kemény, hogy szinte meghaladja az ember teherbírását. Persze, az ember mindig feladhatja a küzdelmet, tüzet rakhat, elfogyaszthatja készleteit, kipihenheti magát, s végül legyőzötten és megszégyenülten visszakulloghat az emberlakta helyre, ahonnan elindult. Grey Owl
-
Bevallom: alapvetően gyáva vagyok, és lehet, hogy furcsán hangzik, ezt nem szégyellem, hanem egyenesen büszkélkedem vele. Mert ha egy oroszlán bátor, az ember csak vállat von: mi a különös ebben? Egy oroszlántól elvárható a merészség, de annál inkább megbecsülendő, ha egy magamfajta gyáva nyúl, belátva, hogy nem kerülheti el a harcot, hátsó két lábára emelkedik, és támadásba lendül. Moldova György
-
Az állatok minden esetben valami olyasféle dolgot gyûjtenek, amit megesznek vagy valamilyen más, a faj fennmaradása szempontjából fontos célra használnak. Az a faj, amelynek egyedei nem így viselkedtek, az kihalt. Ennek az evolúciós észszerûségnek kiáltóan ellentmond a hölgyek veleszületett, csillapíthatatlan és többnyire céltalan gyûjtési szenvedélye. Csányi Vilmos
-
Ne gondolja (...), hogy az emberek kevésbé vérszomjasak a tigriseknél, csak ravaszabbak. Az állat egyenes, őszinte, a zsákmányát felfalja, de saját fajtáját nem bántja. Az ember az embertársait mészárolja le, anélkül, hogy szüksége lenne a húsára. Az ember az igazi féktelen fenevad. Az emberek igazán megértek arra, hogy kiirtsák őket. Akkor lesz béke a földön, ha már nem nyomja hátát kapzsi, bûnöző ember. G. Hajnóczy Rózsa