Téma
Vágyakozás idézetek
-
Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.
-
Ismeritek az érzést? Mosogattok, a lefolyó eldugul az ételmaradéktól és más undorító dolgoktól, és akkor azt gondoljátok, semmi kedvetek ujjal kikaparni onnan az egészet, és mégis megteszitek? De vannak emberek, akik csak nézik, és nem tesznek semmit, arra várnak, hogy majd más kaparja ki a szart helyettük. Benedict Wells
-
A D-vitamin-hiányos gyíkok ösztönösen törekednek az UV-B-sugárzás felé, ugyanúgy, ahogyan szomjúság esetén vizet keresnénk. Az embernek ugyanakkor megvan az a rendkívüli képessége - hála magasan fejlett agyunknak, amelynek segítségével kedvünkre elemezhetjük a dolgokat és ítélkezhetünk róluk, függetlenül attól, hogy ez az ítélet helyesnek vagy helytelennek bizonyul-e -, hogy bármire rá-, illetve bármiről lebeszélje magát, beleértve azokat a dolgokat is, amelyek egészségesek vagy egészségtelenek lehetnek. Néha azonban jobban járunk, ha a gyíkokhoz hasonlóan viselkedünk.
-
Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz, amitől félünk - elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre -, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez... Stephen King
-
Mi, férfiak már csak így vagyunk megalkotva, képtelenek vagyunk egyszerre több dologra figyelni (...). A mi agyunk olyan, mint egy hermetikusan záródó szoba, csak egyesével lehet oda bejutni. Ha közlekedési hasonlattal akarok élni, azt mondanám, a gondolataink előrehaladásának folyamata olyan, mint amikor valaki egy egyenes vonal mentén lépeget, azaz igen lassú. Ezzel szemben a nőké olyan, ahogy egy hároméves gyerek rohangál szélsebesen a játékokkal teli szobában, ide-oda ugrándozva, és azt sem tudja, melyik játékkal játsszon.