Téma
Véletlen idézetek
-
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hívatlanul jöttem a világra, én, kérem, egy szóval se mondtam, hogy ide akarok jönni erre a parányi bolygóra embernek. És alighogy idejöttem, éppen hogy széjjelnéztem ebben a "csodák világában", hamarosan kirúgnak, ijesztő kíméletlenséggel, amit úgy hívnak, hogy halál. Hát ez, valljuk be, elég ízléstelen viselkedés a sors részéről. De hát mit tegyünk. Amíg itt voltam hívatlanul, és a legkellemetlenebbül ki leszek rúgva belőle, legalább körülnézek, mi volt szép, mi volt izgalmas, mi volt fantasztikus. Szentkuthy Miklós
-
Murphy törvénye nem kőbe vésett tudomány. Csak egy fickó találta ki, hogy értelmet adhasson egy pocsék napnak. Csak azért, mert a dolgok rosszra fordultak, az még nem jelenti azt, hogy kicsúszott az irányítás a kezeid közül. Rajtunk áll, hogy fogjunk mindent, ami elromolhat és jóvá tegyük őket. Vagy legalább megpróbáljuk.
-
Azt mondják, nincs abban semmi meglepő, ha az ember gondol valakire, aki az eszébe sem jutott már évek óta, és a következő nap megtudja, hogy az a valaki épp akkor halt meg. Mindig rengetegen vannak, akik agyában nagy hirtelen felbukkan olyanok képe, akikre már jó ideje nem gondoltak, és tényleg mindig sok ember hal meg. Egy olyan népes országban, mint mondjuk az Egyesült Államok, a nagy számok törvénye alapján nem meglepő, hogy az előbb említett különleges egybeesés naponta legalább tízszer előfordul, de ez senkit sem nyugtat meg, akivel éppen megesik. Douglas Adams