Téma
Véletlen idézetek
-
Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat. Feldmár András
-
Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted. Oravecz Nóra
-
Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik. Aldous Huxley
-
Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben. Radikálisan változtassuk meg gondolatainkat, és el fogunk képedni, milyen hatással lesz életünkre. Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít. Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk.