Téma
Véletlen idézetek
-
Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínûleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
-
A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínûségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szûnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál.
-
Milyen furcsa az élet! Nagyon hosszú ideig kiszámítható sebességgel folyik, az események komótos tempóban követik egymást, aztán hirtelen - mint egy Porsche az autópályán, amely szédítő sebességgel húz el mellettünk - felgyorsulnak a dolgok, és egy szempillantás alatt váratlanul olyasmi történik, ami örökre megváltoztat mindent. J. R. Ward
-
Szerinted mi alakítja az életet? A véletlenek és egyéb történések sorozata valahogy csak összeáll. Az emberek élete valahogy kölcsönhatásba kerül egymással, és szerinted az egész ok és okozat nélkül történik? Ha nem lenne semmi oka, mi értelme lenne! Szerinted miért történik bármi is? Eredménye, utóhatása és következménye van minden egyes találkozásnak. Cecelia Ahern
-
Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
-
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenben velünk történő események mindig befolyásolják, néha pedig meg is határozzák a jövőnket. Ennek azonban gyakran épp az ellenkezője igaz, például akkor, amikor olyan váratlan esemény történik, ami látszólag meghiúsítja a jövővel kapcsolatos terveinket. Néha utólag jövünk csak rá, hogy az a múltbeli, egykor igazi szerencsétlenségnek tartott esemény valójában korábban elképzelhetetlen célok megvalósítását tette lehetővé számunkra. Guido Tonelli
-
Úgy gondolom, mindenki sorsa meg van írva. Néha hihetetlen vagy furcsa dolgok történnek, és ezután valami teljesen ellentmondásos (...). Hiszek Istenben: van egy nálunk magasabb erő, ami irányítja, mi történik a Földön. Nem tudom, mi van megírva a végzetemben, de a maximumot próbálom nyújtani, mert tudom, hogy az álmom valóra válhat. Felipe Massa
-
Az életben felbukkannak olyan emberek, akik nyomot hagynak a létedben. Ilyen a végzet játéka. Olyanokat küld az utadba, akik varázslattal vagy anélkül, de hatással vannak viselkedésedre, még az életformád megváltoztatására is rá tudnak bírni. Olyan hálót vetnek rád, amely a lényegével tart fogva, legyen az bármi is.