Téma
Világ idézetek
-
Mi, madarak hiába tudunk repülni, mégsem repdesünk csak úgy összevissza a világban. Amelyikünk költöző madár, az nagy utat tesz meg, mégis mindig ugyanoda érkezik. Bárhová repülhetnénk, mégsem tesszük. Ti, emberek annyira mások vagytok! Mindig tele vagytok tervekkel, vágyakkal! Ha repülni tudnátok, csak röpdösnétek a világban mindenfelé, még azt is elfelejtenétek, mi a dolgotok. Kicsit telhetetlenek is vagytok. Nekünk nincs nagyobb fészkünk, mint amekkorában elférnek a tojáskák, s nem fogunk több legyet, kukacot, mint amennyit meg tudunk enni. Szerintem azért nem tudtok repülni, mert akkor nem elégednétek meg az otthonotokkal, a hellyel, ami a tiétek.
-
Csak egy olyan ember van a világon, mint te. Azt mondják, hogy mindenkinek három hasonmása kószál a világban, de a hasonlóság csak a külsőtökben mutatkozik meg. Úgy hiszem, egyetlen ember sincs, aki pontosan ugyanolyan, mint te. Nyilván vannak dolgok, amiket nem tudsz megcsinálni, és olyanok, amiket pedig csak te tudsz megcsinálni. Ez az, amiért szeretem az embereket, és ezért hiszem azt, hogy az emberek nem tudnak egyedül élni. Hamaszaki Ajumi
-
Hasonlítsuk az emberi test mintegy 20 ezer génjét egy több ezer kötetes állománnyal rendelkező könyvtár összesített információmennyiségéhez! E DNS-könyvtár valamennyi könyve mondatokba rendezett szavakból áll. Ezek a DNS-mondatok a gének. Az egyes mondatok tovább szerveződnek bekezdésekké és fejezetekké. Ezek a rendkívül pontosan összehangolt és együttmûködő genetikai egységek megfelelői, amelyek még magasabb szinten a könyveket, a fölött a könyvtár egyes részlegeit (a szöveteket, szerveket stb.) alkotják. És itt jön a lényeg: a könyvtárba látogató olvasó átfogó élményanyagát nem csupán a polcokon lévő könyvek összessége határozza meg. Az olvasót más és más benyomások érhetik attól függően, hogy mikor látogat el a könyvtárba, ki kíséri el, mely részlegeket keresi fel, a könyvtár mely részei tartanak nyitva vagy zárva az adott időpontban, és milyen könyveket emel le a polcokról. Egyszóval az, hogy mit olvas el az olvasó, vagyis hogy mely gének fejeződnek ki és melyek nem, a biológiai és környezeti impulzusok roppant összetett kölcsönhatásain múlik. A lehetőségek végtelenek, és a környezet hatásai nélkülözhetetlenek a folyamatban.
-
A beszélgetés egyesít bennünket. Mindannyian sokat tudhatunk arról, milyen norvég halásznak vagy nigériai taxisofőrnek, nyolcvanéves apácának vagy vakon született, ötéves fiúnak, sakk-nagymesternek vagy prostituáltnak vagy vadászpilótának lenni. Összehasonlíthatatlanul többet tudhatunk minderről, mint arról (ha egyáltalán), hogy milyen lehet delfinnek, denevérnek, vagy éppen csimpánznak lenni. Mindegy, mennyire különbözőek is vagyunk egymástól mi, emberek, szétszóródva a földön, képesek vagyunk felderíteni különbözőségeinket, és ezt közölni egymással. Mindegy, milyen hasonlóak egymáshoz a vadállatok, a csordában egymás mellett állva, nem sokat tudhatnak hasonlóságukról, nem is beszélve különbségeikről. Nem hasonlíthatják össze észrevételeiket. Daniel Dennett
-
Ki - kicsoda? A nagy hazugságyûjtemény; a közmegegyezés felszíni terméke. Mindazonáltal imitt-amott igazságelemekkel. Mert a felszín sem merő hazugság, csak éppen nem mutatja a teljes valót; még a percnyi jelenben sem, nemhogy a folyamatot illetően. Az okozatok parádéja, az okok ismerete nélkül. Jókai Anna
-
Mi, emberek vagyunk a világ legjobb megértői. Amikor viszont más fajokat próbálunk megérteni, hajlamosak vagyunk a saját tapasztalataink alapján modellezni az ő szellemi mûködésüket, képzeletben megtöltve az állatok fejét bölcs elmélkedésekkel, mintha az állatok csak furcsán formált, szőrmebundát viselő emberek lennének. Daniel Dennett
-
Az emberek azért hisznek Istenben, mert a világ nagyon bonyolult, és azt hiszik, hogy olyan bonyolult dolog, mint egy repülőmókus, vagy az emberi szem, vagy egy agy, nem következhetett be véletlenül. Logikusan kellene gondolkozniuk, mert ha logikusan gondolkoznának, akkor belátnák, hogy csak azért tehetik fel ezt a kérdést, mert ők már bekövetkeztek. Több milliárd olyan bolygó létezik, amelyeken nincs élet, de azokon a bolygókon senki sincsen, akinek agya van hozzá, hogy ezt felfoghassa. Olyan, mintha az egész világ pénzt dobálna fel, mert akkor valaki előbb-utóbb eléri, hogy sorozatban 5698-szor kijöjjön neki a fej, és akkor azt gondolná, hogy milyen különleges. Pedig nem az, mert rajta kívül milliók vannak, akiknek nem jött ki az 5698 fej. A földön véletlenségből jelent meg az élet. De ez egy nagyon különleges véletlen.