Agatha Christie

Az emberek (...) nem a tényekre emlékeznek, hanem a saját benyomásaikra. Valami alapja a benyomásoknak is van.

Egy ember valamennyire megismerhető a barátok és ismerősök szavaiból, de a belső, lényeges részletek attól még homályban maradhatnak.

Régi bûnnek hosszú az árnyéka.

A nagylelkûség furcsa dolgokat mûvel az emberekkel. Gúzsba köti őket. Ismerjük az emberi természetet. Jót teszünk valakivel, és attól kezdve baráti érzéseket táplálunk iránta. Megszeretjük. De az, akivel jót tettünk, vajon ő is ugyanilyen barátian érez irántunk? Vajon ő is megszeret minket? Így kéne lennie, de így van-e mindig?

Nem harcolt... visszavonult a maga árnyékvilágába. Õ nem szenvedett vereséget, mert nem is vette fel a harcot.

Nagyon unalmas, hogy az ember soha nem érez semmit.

Egymásnak voltunk teremteve. S megtaláltuk egymást... mindketten tudtuk, hogy ezentúl örökre együtt kell maradnunk.

Az ember nem tud mindent elviselni. Úgy vágyom utánad, hogy se enni, se aludni, se pihenni nem tudok.

Átölelte az asszonyt, aki nem ellenkezett. Forrón egymáshoz simultak. De amikor szétváltak, a férfit újból megütötte a gyönyörû, kék szempár különös, hideg, számító pillantása.

Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell lerombolnom az illúzióit.

Azok a nők, akiknek van egy kis eszük, általában szörnyen kegyetlenek.

Az élet sokkal értékesebb és érdekesebb, ha fennáll a valószínûsége, hogy elveszítjük. Míg fiatalok, erősek és egészségesek vagyunk, és előttünk az élet, nem is értékeljük igazán.

Tudja, hogy már nem érdekel. Érdekel? Hiszen meggyûlöltem! De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve, hozzáköt az, amit együtt követtünk el.

Engem valahogy nem vonz. Nincs szexepilje. Egy csepp kacérság sincs a pillantásában. Szőke haj, szép bőr, mogyoróbarna szem, egész jó alak, kellemes mosoly, de hiányzik belőle az a valami, amitől egy férfi utánanéz az utcán a nőnek.

Bennem is él a szánandó emberi vágy, hogy mégiscsak megtudja valaki, milyen ügyes voltam.

Bûneid előbb-utóbb ki fognak derülni.

Csak arra várnak, hogy elpatkoljak. Márpedig én egyelőre nem óhajtok meghalni... nem vagyok hajlandó csak azért kimúlni ebből a világból, hogy örömet szerezzek nekik! Sokkal erősebb vagyok én.

Én csak jót akartam. - Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.

Nem kell mindent tudni. Nem kell bolygatni a múltat. Nem kell beleütni az orrunkat olyasvalamibe, ami nem ránk tartozik.

Nehéz megmondani, hogy kedveljük-e a szép embereket. A szép dolgokat nézni kellemes elfoglaltság, de az ember már-már elvből utasítja el a szépséget magát.