Arany János

Az az ábránd - elenyészett; Az a légvár - füstgomoly; Az a remény, az az érzet, Az a világ - nincs sehol!

Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Nem törik a szenvedő szív Oly könnyen darabbá, Csak ellágyul, s az örömre Lesz fogékonyabbá; Mint egy lankadt földmüvesnek Pihenő tanyája: Kész boldogság lesz neki a Szenvedés hiánya.

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.

Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.

Mint róka, az által esik kelepcébe, Hogy nagyon is bízik a maga eszébe S ravaszul sokat mer.

Végre a félelmet nem győzi, nem állja, Mert az maga magát növeli, táplálja, Mint az örök szomj a vízi-betegséget.

A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed, Nehéz kikerülni hogy bé ne lehelljed.

Közönyös a világ... az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap.

Szegénynek drága kincs a hit. Tûrni és remélni megtanit.

Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát Nem bírva, leroskad a pálya felén; Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot, Melyet vigaszul hagy a futó remény.

Csak tûrj, mint a bárány, Míg megállhatsz kurta lábod szárán.

És midőn magad vagy egy szobába, Az igazat megmondhat`d vaktába.

Ha semmid sincs, van szép szabadságod.

Rossz időket érünk, Rossz csillagok járnak. Isten ója nagy csapástól Mi magyar hazánkat!

Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod: az erő micsoda? - Akarat, Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Felséges királyom! keserû az nékem, Amit jelenteni gyász kötelességem; Keserû, mert vízzé csak nem válik a vér, Csak testvér marad az, aki egyszer testvér.

Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta.

Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? - Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben.

S néki, míg a sír rá nem lehell, Mindig tûrni és remélni kell!