Arthur Schopenhauer

Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad.

Minden ember élete, minden külső változás ellenére is általában ugyanazt a jelleget viseli magán és ugyanegy téma változatainak hasonlítható. Egyéniségéből senki ki nem vetkőzhetik!

A legmagasabb, legváltozatosabb és legállandóbb élvezetek a szellemiek, bármennyire csalódjunk is bennük fiatal korunkban; ezek azonban jórészt a szellem erejétől függnek. Már ebből kiviláglik, mennyire függ boldogságunk attól, ami vagyunk.

Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk.

Az emberek irigysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.

Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mint a ruhán keresztül a test idomait.

A dicsőséget... meg kell szerezni; a becsületet ellenben csupán nem szabad elveszíteni.

A meglévő vagyont védőbástyának kell tekinteni a sok, előfordulható baj és szerencsétlenségek ellen, nem pedig a világ gyönyöreinek megszerzésére kötelező eszköznek.

A szépség nyílt ajánlólevél, mely eleve megnyeri a szíveket számunkra.

Legyen bár valaki fiatal, szép, gazdag, becsült, ha meg akarod ítélni, hogy vajon boldog-e, kérdeni fogod, hogy vajon vidám-e. Ha azonban valaki vidám, tökéletesen mindegy, hogy fiatal vagy öreg-e, ép-e vagy púpos, szegény-e vagy gazdag - bizonyos, hogy boldog.

Érezzük a fájdalmat, de nem a fájdalmatlanságot; érezzük a gondot, de nem a gondtalanságot, a félelmet, de nem a biztosságot. Az élet három legnagyobb javát: az egészséget, fiatalságot és szabadságot, ezért nem is érezzük, ameddig birtokukban vagyunk, hanem csak miután elvesztettük... Hogy éltünk néhány napja boldog volt, csak akkor vesszük észre, miután boldogtalan napoknak adtak helyet.

Az élet: föladat, munka, melyet el kell végezni, és ezért rendszerint folytonos küzdés a szükség ellen. Ezért mindenki azon van, hogy túladjon és átevezzen rajta, amint lehet: úgy végez az élettel, mint rabszolgamunkával, mellyel tartozott. De vajon ki csinálta az adósságot? Nemzője, a kéj élvezetében. Tehát azért, mert az egyik ezt élvezte, a másiknak élni kell, szenvedni és meghalni.

Ha az élet... zsibongó sokaságába tekintünk, látjuk, hogy mindenki az élet nyomorával és fáradalmával vesződik; s minden erejét megfeszíti, hogy végtelen szükségleteit kielégítse, és a sokalakú szenvedéseket elhárítsa magától. (...) A zsibongás és tolongás közepette pedig látjuk, mint találkozik sóvárogva két szerelmesnek tekintete: - de miért oly titkosan és félénken és lopva? - mert e szerelmesek az árulók, kik titkon arra törnek, hogy mind e bajt és nyomorúságot örökössé tegyék, holott az különben hamarosan véget érne.

Miért függ (...) a szerelmes oly teljes odaadással kiválasztottjának tekintetén; s miért kész neki mindent föláldozni? - Mert halhatatlan része ez, mely utána kívánkozik; minden egyéb után pedig mindig csak a halandó része.

A nemi viszony a háború oka és a béke célja... minden célzás kulcsa, minden titkos pislantás, minden ki nem mondott ajánlat s minden lopva vetett tekintet tartalma; mindennapi gondja-gondolatja a fiataloknak és gyakran az öregeknek is... folyton kész anyaga a tréfának, csak azért, mert a legmélyebb komolyság az alapja. Mert a világ pikantériája és tréfája, hogy... mindenkinek fő-főügye, mégis titkosan ûzik... amelynek elérésével azt hisszük, hogy minden el van érve, elhibázásával pedig, hogy minden el van hibázva.

Valamely kedvelt állatunkat csak szûk korlátok közt bírjuk boldogítani. Így áll ez az embernél is: az egyénisége eleve kiszabja lehető boldogságának a mértékét.

Mindenki azt hiszi, hogy saját képzeletének határai azonosak a világ határaival.

Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.

Nincs bizonyos igazság, minthogy az egész világ az alany számára tárgy.

Olyanok vagyunk, mint a bárányok, amelyek a mezőn játszanak, miközben a mészáros már kiszemelte egyiket-másikat: hisz nem tudjuk jó napjainkban, mily csapást határozott el számunkra bármely pillanatban a végzet - betegséget, üldözést, elszegényedést, elnyomorodást, vakságot, megőrülést, halált.