Berkesi András

Én pillanatnyilag semmit sem tudok. Csak boldogságot érzek, és azt, hogy hozzád tartozom.

Valóban úgy érzem, hogy nagyon szeretlek. Pillanatnyilag nem tudom elképzelni az életemet nélküled. Csak azt nem tudom, hogy ugyanígy érzek-e majd három hónap múlva is. Ez az, amit te sem tudhatsz.

A boldogságot már csak azért sem lehet definiálni, mert az mint érzés, folyamat, mozgás, helytől és időtől nem független. Az, ami ma boldoggá tesz, holnap talán halálosan untat, esetleg az undor érzését váltja ki belőlem.

Nálam már máskor is megtörtént, hogy idegességemet nevetéssel oldottam fel. Tulajdonképpen sírni szerettem volna, de nem jöttek könnyeim, hát akaratom ellenére nevettem.

A legkönnyebb és legegyszerûbb dolog a világon a tanácsadás. De mit csináljon az ember a lelkiismeretével, ha már van. Én nem tudtam alkohollal elbódítani a lelkiismeretemet.

Az élet bonyolultságáról vallott nézetek hamisak. Azok szeretnek erre hivatkozni, akik gyengék, akik nem tudják, vagy nem akarják az együttélés szabályait betartani.

Kedvem lett volna nevetni. Szerettem volna azt mondani: ó, te nagy szamár, gyere üljünk ide a töltés oldalába, hajtsd szépen ölembe a fejed, és mondd el a bánatodat. Neked talán nagyobb terhet kell cipelned, mint nekem.

Tulajdonképpen mi háborított fel? (...) Az őszintesége? Megkívánt, és ezt nyíltan megmondta? Jobb lett volna, ha szerelmet hazudik? Biztosan hittem volna neki.

Úgy látom, sok mindent másképpen értelmezünk. Te, kedvesem, romantikus vagy, én pedig nem. Te valószínûleg szereted a holdvilágos estéket, a sóhajtozásokat, a szerelmes verseket, talán még gyûjtöd a színészek fényképeit. Nézd, én gyûlölöm a holdvilágot. A szentimentalizmust utálom. Hazudni nem szeretek, szerelmes verseket elvből nem olvasok. Tetszel. Nem vagyok szerelmes. Tetszel, ennyi az egész.

- Soha nem mondtad, hogy szeretsz. (...) - Most sem mondom. - Akkor hát mit akarsz? - Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez.

Lefogta a karomat, és szájon csókolt. Olyan meglepetésszerûen ölelt át és olyan erővel, hogy az első pillanatban csak valami furcsa bénulást éreztem. Az egyik karomat kiszabadítottam, és ösztönös mozdulattal a mellének feszítettem. Aztán hamarosan felismerem, hogy védekezésem nagyon önigazoló védekezés, mert a lelkem mélyén kívánom a csókját és az ölelését. Hamar abba is hagytam a védekezést.

Minden szabadidőmet olvasással töltöttem. A könyvek megnyugtattak. Nem tudom, mások miért szeretnek olvasni. Én azért olvastam, hogy megvigasztaljam magam, igazoljam viselkedésemet, életemet összehasonlítsam a hősök sorsával, beléjük kapaszkodjam, hogy megismerjem és megértsem magamat és másokat.

Körülbástyáztam magam az emlékeimmel, és az emlékezés perceit nem osztottam meg senkivel. Míg mások pénzt, bélyeget, ritkaságokat, könyveket, vázákat, képeket gyûjtöttek vagy gyufacímkéket, én emlékeket.

Senki sem a szenvedésért él, mégis szenved. Neked is van valami életelved, aszerint akarsz élni. Az elvedhez való ragaszkodás boldoggá tehet, de szenvedést is okozhat. Az elvek feladása viszont bukással jár mindig.

Nem hiszek abban, hogy két fiatal évekig járhat együtt úgy, hogy csak bámulják egymást, és visszafojtják egészséges ösztöneiket.

Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek.

Valami sértőt szerettem volna mondani. Megfogalmazatlanul az a felismerés motoszkált bennem, hogy mi értelme van hát az őszinteségnek? Ha nincs megbocsátás, ha nincs megértés; akkor csak hazugság és képmutatás van.

Én meg nő vagyok. Hát igazság az, hogy ő, ha feleségül akar venni, azt követelje tőlem, hogy én még ártatlan legyek? Én nem követelhetem tőle ugyanezt?

Az igazság az, hogy nem volt soha egyenlőség a szerelemben, és... és... lehet, hogy egyszer az lesz, de addig még sok lány és asszony tragédiáját fogja okozni ez a hülye elmélet.

Persze minden lánynak az a sorsa, hogy egyszer valakié legyen. De neked sem lesz mindegy, hogy ki az a valaki. Csalódhatsz, és az első csalódás életed végéig elkísér.