Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Berkesi András
Végképp eldöntöttem: igenis, tudós, feltaláló leszek, mint Marie Curie volt. De én a szeretetvitamint fogom felfedezni és előállítani, és szétosztom az utcákon, tereken csatangoló, szeretetre éhes gyerekek között.
Az volt a bajom, hogy nem kaptam szeretetet. Az ember szervezetének nem csak vitaminokra van szüksége, hogy egészséges maradjon, hanem szeretetre is.
Szerelmes vagy. Ne tagadd, és ne is szégyelld. Én is tudom, hogy mi a szerelem. A reménytelen szerelem. Egyetlen orvosság van ellene. A munka. Akár fizikai, akár szellemi, mindegy.
A háború megváltoztatja az embereket. Kivált belőlük olyan rejtett tulajdonságokat, amelyeket még ők sem ismernek.
A földön, legalábbis én úgy tudom, két világ van. Egy kapitalista és egy szocialista. Mások a célok, más a tartalom, más az erkölcsi rend ott, és megint más nálunk.
Nézd, itt térdelek előtted, állati akaraterővel fegyelmezem magam, hogy ne érintselek meg, de remeg a térdem, mintha hideglelős lennék, pedig csak kívánlak.
Az igazi szerelem nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.
Az első szerelem (...) belemarja magát a lélekbe. Aztán időnként a felszínre tör.
Egy cselekedet erkölcsösségét mindig az határozza meg, hogy saját erőtökből tudjátok-e vállalni a felelősséget. Ugyanaz a cselekedet egy adott időben nagyon tiszta, nagyon erkölcsös lehet.
Az igazi szerelem csakis erkölcsös lehet.
A halál sohasem fáj (...). Csak a halál előtti percek, pillanatok fájdalmasak.
Szeretem. De ez az érzés még nem szerelem. Szeretem, mert maga (...) nagyon becsületes ember. Annyira szeretem, hogy magára merném bízni az életemet.
Matild az apácáknál megtanult okosan hallgatni és kedvesen mosolyogni. Nem tartotta célravezetőnek a vitatkozást a lényegtelen dolgokról, márpedig, tapasztalata szerint, az emberek a lényeges dolgokról nemigen vitatkoznak.
Csak annak nehéz a ma és a holnap, aki nem mer szembenézni a múltjával.
Az egyénnek meg tud bocsátani az ember, de az eszmének és a rendszernek nem.
Önök (...) egy olyan országban élnek, ahol a hivatalos szemléletet a marxista, materialista filozófia határozza meg, s az a furcsa, hogy ennek ellenére nagy idealisták.
A tudomány eredményeivel ölni és gyógyítani egyaránt lehet. Az a kérdés, hogy kik mire használják?
Nem szeretek a múltra emlékezni. Nem is érdekel már. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak felejteni.
Politika és becsület egymást kizáró fogalmak.
Az élet, barátom, az erősek harca a gyengék ellen. S akik megmaradnak a gyengék közül, erősek lesznek. Így fejlődik a világ.
« Előző
1
…
6
7
8
9
10
…
12
Következő »