Berkesi András

- Mondd, fogunk mi még találkozni egymással? - Ki lát a jövőbe? (...) Mivel csak a hegyek nem találkoznak egymással, minden reményünk megvan rá, hogy mi még találkozhatunk.

Ahhoz ugyanis, hogy saját magunk alakítsuk, formáljuk boldogságunkat, bizonyos élettapasztalatra, emberismeretre, ítélőképességre van szükségünk. Egy fiatal, tapasztalatlan lányt könnyû becsapni, könnyû zsákmánya lehet a kalandoroknak... És a valódi boldogság helyett a boldogság illúzióját kapja.

Kémek léteznek. (...) Persze nem olyan zseniálisak, mint James Bond. (...) Az az igazság, hogy mindenhol élnek olyan emberek is, akik hazájukért a legnehezebb feladatok elvégzésére is vállalkoznak.

Árendás doktor tréfásan mondta ugyan, de komolyan gondolta, hogy a betegek jelentős hányada hipochonder. Az ilyeneknek nincs társaságuk, nincs barátjuk, nem tudják kibeszélni magukat, így önmagukkal foglalkoznak, és mindenük fájni kezd.

Szeretném tudni, hogy miért csak a Földön alakult ki az élet és a fejlett civilizáció? Szeretném megismerni az ösztönök törvényeit, azt a sok titkot, ami a természetben van, hogyan alakul ki az állatvilágban a jóság és a gonoszság. Nem arra gondolok, hogy az erősebb felfalja a gyengébbet, hanem arra, amikor a gyengébb rafinált gonosz ötlettel elpusztítja a nála látszólag erősebb ellenfelét, s azzal azt bizonyítja, hogy a gyenge is lehet erős.

A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg.

A szülőhazától távol élők első generációja még vívódik, még magyarul álmodik. Ezt nem kell letagadni és nem kell szépíteni.

Az emberölésre vagy más köztörvényes bûncselekményre a pszichológusok többféle magyarázatot is találhatnak, de a hazaárulásra, a kémkedésre nincs magyarázat. Ez a bûncselekmények között a legaljasabb, mert a kém a hazáját árulja el, a honfitársait, a dolgozó embereket, az ártatlan gyerekeket.

A férj hûtlenségét a férfiak társadalmi rangra emelték, a nő hûtlensége megbocsáthatatlan. Elméletet is gyártottunk erre. Azt mondjuk, megbocsáthatatlan a házaséletben a nő hûtlensége, mert ti minden szerelemben ott hagytok a lelketekből egy darabkát.

Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tûnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.

A gyûlölet sohasem önmagáért van, nem öncélú, a gyûlölet termőföld, sok minden megterem azon, bosszúállás, hazugság, képmutatás, kegyetlenség, durvaság.

Az ember a múltját mindig is mindenhova magával cipeli. A múlt nem olyan ám, mint a turistazsák, amit ledobhatok, ha rám nehezedik. Ledobhatjuk a hátunkról, de a múltunkkal együtt belőlünk is ott marad egy darab.

El kell felejtenünk mindent, ami volt. Új életet kezdünk, mindannyian üres, tiszta lappal indulunk. Most minden azon múlik, hogy mit írunk a tiszta lapokra.

Engem szegény anyám arra tanított, hogy az idős kor, az ősz haj önmagában még nem tiszteletre méltó. Csak az emberi magatartás az.

Mindenkinek emberi joga, hogy az életét úgy rontsa el, ahogyan tudja. Nekem ez sikerült. Senki más nem hozhatja rendbe, csakis én.

Vagy az is lehet (...), hogy könnyes búcsút akar venni. Az sem utolsó dolog ám manapság, amikor az embert szó nélkül hagyják faképnél.

Minden hazában vannak füvek és fák, hegyek és völgyek, folyók és tavak, városok és falvak, amelyek sohasem szöknek meg. A fákhoz és füvekhez, a hegyekhez és völgyekhez, a folyókhoz és tavakhoz, a városokhoz és falvakhoz emberek is tartoznak, akik vállalják sorsukat. Ez a rendeltetésük. Ebből az országból már sokan megszöktek. Mégis egyre többen leszünk. Te is megszökhetsz. Akkor is többen leszünk.

Értsd meg, nincs lehetőségem arra, hogy bizonyítsak. Olyan vagyok, mint a főiskoláról kikerült fiatal színészek, akik tudják magukról, hogy tehetségesek, de nem kapnak szerepet.

Be kell vallanom, én egyetlen dologban hiszek. A tudományban. Meggyőződésem, hogy a tudomány fogja megmenteni az emberiséget a pusztulástól.

Az öregedés mindig fájdalmas. Különösen az magányosan.