Vörös szobáról álmodtam az éjjel, s a Víz Országáról dalolgatok ma. Felhők párállanak a száz szigetről, s köd a sûrû erdőt egybefogja. Mindegy a holdnak, tegnap van, vagy holnap, magától nő s apad szerelmünk sodra. Hannanban új tavasz jön új tavaszra, lehet, hogy néked ez közömbös volna?

Kapcsolódó idézetek

1. Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!
2. Álmodik a Vágy szép napot és éjszakát Hold vigyázzon Rád.
3. Álmodnak egy szebb, jobb hazáról, Ez álom minden emberé: Lihegve tör a földi tábor Egy felragyogó cél felé! A föld tavaszra, télre válik - Az ember remél mindhalálig. Friedrich Schiller
4. Egy régi, elhagyatott háznál nincs szomorúbb látvány. (...) Mintha mindig csak a múlton merengene, és gyászolná a soha vissza nem térő napokat. (...) Üresen kong, és senki nem jár benne, csak a szél. (...) Talán holdsütötte éjszakákon mind visszajárnak... a múltbeli kisgyermekek, a rózsák és a dalok lelkei... és egy pillanatra az öreg ház is újra fiatalnak és boldognak álmodhatja magát. Lucy Maud Montgomery
5. Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól ûzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve. Wladyslaw Stanislaw Reymont
6. Ej, ti költők, mit tudtok az életről? Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát. Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót. Meg a szûziesen érintetlen tengerszemet. Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek. Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat. A mosdás utáni tisztaságot. A szomjoltás jóérzését. A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát. A lucskos bőrig ázást. A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt. Könnyet, vért, sejtnedvet. Lackfi János
7. Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: - Nem unod a várakozást? - Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. - Miért? - Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. Paulo Coelho
8. Káprázva ébredek: idegen ágy. Fehér hó lepi szobám padlatát. Fel-nézek: a hold vakítva ragyog. Fejem le-csügged - hazagondolok. Li Taj-po
9. Nyáréji hold, szivek zûrzavara, óh égő avar esti illata, s ti, sorsok, álmok: csak sírnunk lehet? Kérdezzek? Vége?! Hát kérdezhetek?! Szabó Lőrinc
10. Egyszer ismeretlen távolba vágyom, Máskor megriaszt egy álom, Hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tûz Már nem vigyáz e cseppnyi földre, S el kell mennünk mindörökre.