Csányi Vilmos

Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük.

"Az új az jobb!" bár ez egyáltalán nem biztos, de ha kiderül, hogy tévedtünk, visszafelé nem vezet út.

Hihetetlen nagyképûség az ember részéről azt hinni, hogy ha elképzel egy ilyen mindentudó, mindent teremtő, mindent csináló lényt - már eleve nagyképûség, hogy lénynek hívjuk -, akkor ez a lény azért van, hogy velünk törődjön. Nálam ez az irracionalitást súrolja.

A hit kérdéseiben nem lehet valakit meggyőzni. A hit olyan konstrukció, aminek nincs szüksége bizonyítékra.

A nyelv kialakulása egyben korlátja is a gondolkodásnak, mert az adott nyelv jelentősen befolyásolja az elgondolható gondolatok természetét.

Ha a mai időkben televíziót akarok nézni, akkor leginkább a bekapcsológombot célszerû megismerni, és a csatornaváltókat. Tessék elhinni, hogy semmivel sem lesz jobb a mûsor, ha az ember a mikroelektronika apró részleteivel is tisztában van.

Szegény tudomány legnagyobb baja az az elterjedt téves hiedelem, hogy mindenre tud választ, hogy mindent meg tud oldani, ha akar, és hogy ami tudományos, az igaz. Erről pedig szó sincs. A tudomány, amely ma egy magasan szervezett társadalmi technológia, évszázadok alatt kikínlódott magának egy módszert, amely alkalmassá teszi arra, hogy meghatározott körülmények között bizonyos valószínûséggel szerény jóslásokat tegyen egyes események előfordulásáról. Ezeket a jóslatokat hívjuk tudományos elméleteknek, egyszerûbb esetekben modelleknek."Igazságuk" nincsen, csak praktikus értékük, az igazság nem tudományos kategória.

Ötmilliárd ember magyarázza évtizedek óta ötmilliárd embernek, hogy ez így nem mehet tovább, túlságosan sokan vagyunk. És mi történik, ha kedvesünkkel egyedül maradunk? Gyereket csinálunk. Majd annak is elmagyarázzuk, ha megszületik, hogy milyen sokan vagyunk.

A társadalom nem a szabad egyének értelmes szövetsége, amelyet mindenki átlátni és szabályozni képes, ez elavult nézet. A társadalom új, magasabb szintû jelenség, egészen más típusú értelem hordozója, mint az egyén, de hogy értelmes valami, az nyilvánvaló.

Mint egyének bármilyen okosnak, nagynak, hatalmasnak érezzük is magunkat otthon, igazából kicsi, gyenge és könnyen helyettesíthető komponensei vagyunk egy egyébként nagyon érdekes mechanizmusnak.

Miért vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk? Örök kérdései ezek az embernek és a filozófiának. Sokféle pongyola válasz megfogalmazódik, hajszoljuk a pénzt, az anyagi javakat, a pozíciót, a sikert, a hatalmat. Ezek ugyanolyan gyorsan szertefoszlanak, mint a testünk. Ami megmarad, az a történetünk.

A méltóság fontosabb, mint a halál. A méltóság a magasabb rendû élet.

Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna.

A halál elkerülhetetlen biológiai esemény, alig tudunk valamit igazítani rajta, de az ember élete nem csak biológia, hanem szellem, kultúra, tudás, felismerések, tanítás, írás, példamutatás, méltóság. Ezek mind fontosabbak, mint a halál. Ezek segítenek, hogy sok szálon keresztül beépüljünk a társadalomba; ha sikerül, ha elfogadnak, élünk tovább egy magasabb létsíkon. Olvassák mûveinket, beszélik történeteinket, hivatkoznak ránk, együtt vagyunk a minket ismerőkkel évszázadokig.

A nagy költők ismerik a módját annak, hogy az érzékek, érzelmek világából felhozzanak egy-egy csodálatra méltó, gondolkodásra buzdító parányi drágakövet, verset, amelynek segítségével absztrakt nyelvünk formális világából bepillanthatunk a lét valódi mélységeibe.

Az erkölcs nem csak azt jelenti, hogy nem lopunk és nem sikkasztunk, hanem azt is, hogyan bánunk a természettel.

Azt a törvényt, amit csak 50%-ban tartanak be, gyorsan ki kell vonni, mert az rossz törvény.

Az embernek semmiféle oka nincs arra, hogy azt gondolja, rá nem érvényesek a természet szabályai, pusztán azért, mert az állatokénál összetettebb, komplexebb rendszert tudott létrehozni.

Csak akkor van közösség, ha megjelenik a hûség. Ahol nincs hûség, ott csak csoportról beszélhetünk.

Az ember általában azokat a körülményeket tartja jónak, és azokat szeretné tartósítani, amelyekhez szocializálódott. De ez relatív dolog, ezért nem érdemes ítéleteket hozni fölötte.