Csernus Imre

Ha olyan dolgokat teszel, amiket megbánsz, akkor az tuti, hogy el fog jönni az idő, amikor meg kell állni a menekülésben és fizetni kell. Nem lehet örökké kikerülni a felelősségre vonást.

Könnyû jóban jónak lenni. Nagyon sok embernek könnyû jónak lenni. Azoknak, akik beleszülettek a jóba.

Az ember mindig óvatosabban, körültekintően bánik az írott szóval, ellentétben azokkal, amiket kimond!

A legnagyobb önbizalmat úgy lehet elérni, hogy tudatosan ugrom bele olyan kihívásokba, amelyektől félek.

Emberként boldogan, kiegyensúlyozottan, mosolyogva élni csak azok tudnak, akik elfogadják, hogy meg fognak halni.

Emberből lenni azt jelenti, hogy elfogadom: én is meg fogok halni.

Az önirónia és az önismeret szavak közt van egy erős kapcsolat. A fejlődéshez, a belső erőforrásaink felfedezéséhez ugyanis az önirónia éppannyira elengedhetetlen, mint az önismeret.

Van holtig tartó, boldog szerelem. De ez mindig csak egy napig tarthat. Azon belül. Itt és most.

Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező pozitív és negatív érzéseimért egyaránt, és ezt a magam számára hangosan is ki merem mondani.

A boldogsághoz csak egypár mondatot kell meggyőződéssel kimondani - de e mögött a pár mondat mögött rengeteg, kőkemény, átdolgozott óra van. Sok-sok fájdalommal, akár sírással.

A boldogságot csak következetesen lehet elérni, ha önmagamra fel tudok nézni, és a másik is felnéz rám.

A mosoly, ha valaki egyedül van, a belső béke jelképe.

Ha minden fájdalmasat és rosszat elkerülünk, akkor honnan fogjuk tudni, mitől jó a jó? Ha nincs viszonyítási alapunk? Legyenek a rosszak akár különböző traumák, akár fájdalmak, halálesetek utáni érzések: ezek valójában szükségesek.

Az őszinteség néha nagyon tud fájni - de a fájdalom a fejlődés velejárója.

Elfelejtjük, hogy tanulni a negatív dolgokból lehet.

Meghitt kapcsolat kialakítására csak két, önmagával békében élő ember lehet képes.

Intimitásra csak az képes, aki önmagával is bensőséges kapcsolatban van.

Ha megjátssza magát az ember, előbb-utóbb elbukik.

A zárkózottak nem beszélnek... inkább cipelik.

Az ismeretlenségbe való ugrás mindig feltételezi a bizonytalanságot és a fájdalmat, hiszen aki beleugrik, nem tudhatja, mire fog esni, és szinte biztos, hogy megüti magát. De ha az ember nem mozdul, tuti boldogtalan lesz.