Csernus Imre

Felismerni azt, hogy lehetőségeim vannak: az emberi szabadság jele. Dönthetek. Választhatok. Minden rajtam múlik.

Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy csak annyi szeretetet és megbecsülést fognak kapni másoktól, amennyit maguknak adnak. Sokan azt hiszik, annyi tiszteletet kapnak majd a másiktól, amennyit neki adnak. Ez hazugság. Nem mûködik.

A változtatás első három fázisa - a kimondás, az elfogadás és a befogadás - valójában az élet összes területére kisugárzik, mert a kihívásainkat csak így tudjuk jól megoldani. Lehet mindehhez ösztönösen is hozzáállni, de mindebből hiányozni fog a tudatosság.

Tényleg úgy van, hogy ha az életedet önmagad miatt éled, akkor a sikerélmény akkor jön, amikor nem is várod.

Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!

Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. "Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége... Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem." És ez nagyon kemény mondat.

Lehet valaki kikent-kifent liba, lehet rajta akár másfél milla értékû ruha, a szememben akkor sem lesz jó nő, hanem csak egy görcs, aki hol ezzel, hol azzal, hol amazzal virít. Egy darab hús. Egy darab hús, ami megöregszik.

Az élet mindig benyújtja a számlát. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amilyen előjelû energiát belefektetett. Ha döntően negatívat, kevélységet, fösvénységet, bujaságot, irigységet, torkosságot, haragot, jóra való restséget - akkor ennek megfelelő lesz a vég is. Ezek nem pici, bagatellizálható sztorik, hanem nagyon súlyos gyilkolások.

Megszoktam azt, hogy hallgatok a belső érzéseimre, gondolkodás nélkül kimondom őket, mert a kimondással tudatosul bennem, hogy valójában mit csinálok.

Vakon egy ember úgy lélegzik, hogy a mellkasán mázsányi kő hever. Amikor szabaddá válik, akkor a kövek lekerülnek. Valójában nem arra születtünk, hogy szenvedjünk, így a fájdalom megléte vagy ösztökél arra, hogy ezt megszüntessük, vagy feladjuk.

Változás addig senkinél sem következik be, amíg az élet keményen be nem húz neki.

A makacs ember soha nem vallja be azt, hogy ő hibázhat, nem hajlandó engedni a negyvennyolcból. Soha. Itt kezdődik az ő személyes tragédiája, mert nincs olyan makacs, akinek a gerincét a sok-sok-sok kudarc le ne darálná.

Hol van a határ? A határvonalat mindig lehet látni. Egyrészt, ha belegázolok valakibe, a lelkébe, azt lehet látni és lehet érezni. A fájdalom hatására a másik arca eltorzul, vagy megrezzen, vagy olyan lesz a testtartása, hogy elfordul tőlem, lehajtja a fejét, elkezd szipogni, akár sírni.

Nem a késéssel van gond, a rohanó világban akármi történhet, balesettől kezdve addig, hogy tíz perccel a munkaidő vége előtt a főnök a kezembe nyom egy papírt, amit sürgősen el kell intézni, de ott van egy telefon, egy szimpla sms... Ez előfordulhat egyszer-kétszer, de ha a nő rendszeresen késik, ez azt jelenti, hogy szarik a partner fejére, mert ő ezt is megteheti!

Már a legelején ott vannak előttünk a kellő információk, amelyeket megfelelően lehet kezelni, fontos jelzések ezek a másik jelleméről. Hogy a másik mennyire figyel vagy nem figyel rám, mennyire figyelmes. Ha csak az a hely a jó, amit ő ismer. Csak oda lehet menni, ahol ÕT jól ismerik, mert ott tudja megmutatni, hogy ő milyen fontos ember.

Az első csók azért is fontos, mert ha akkor kölcsönös elolvadás van, az bizony fontos jele annak, hogy valami mély érzés kezd kialakulni. (...) Vannak nagyon finom intő jelek, amelyeken a legtöbb ember átsiklik.

Egy adott párkapcsolat kialakulásánál személyiségvonások befolyásolják a stabilitást és a harmóniát. Az önzés, a türelmetlenség, a makacsság, a gyávaság, a megalkuvás, ez mind-mind látható egy embernél. És nemcsak látható, hanem az illető ember verbálisan is, szavakban is minderről úgy beszél, hogy nem is tudja, hogy ő valójában ezt mutatja.

Ha önmagunknak nem merjük megadni azt, amire szükségünk van, másoktól nem fogjuk megkapni, csak erőszakkal megszerezni. A megszerzés azonban nem békés út, hanem háború.

Ha szeretek valakit, akkor sokkal többet el tudok-fogok tûrni tőle, mint egy vadidegentől. Mert az előbbi a hátamon fát vághat, a fél lábamat lecsaphatja, és én erre sokáig csak annyit mondok: "Jaj, milyen édes, aranyos, olyan rendes pasi!" Máshol sokkal kisebb dologért, ha valaki csak a kisujjamra lép a villamoson, elkezdek anyázni.

A bizalom iszonyúan erős szó, amely stabil állapotot eredményez. Megbízni a másikban és őszintének lenni hozzá - ezt a legtöbb ember adott helyzetben nem meri megtenni, nehogy ráfázzon. Az őszinteséghez furcsán állnak hozzá az emberek.