Csernus Imre

Az a benyomásom, hogy mostanra ugyanolyan helyzet állt elő, mint annak idején, feudális korban, amikor a jobbágyságnak megtiltották, hogy megtanuljon írni-olvasni. Ha ugyanis az írástudók száma emelkedett, akkor a nagyurak kevésbé tudták átverni a jobbágyokat, akikkel korábban bármilyen szöveg alá odaikszeltették a nevüket, miközben a jog már régóta papíralapon mûködött. Ma már a legtöbb ember racionális szempontból írástudó, ugyanakkor emocionális szempontból rengeteg az írástudatlan.

Most azt mondod: szerelmes vagyok! - miközben önbizalomhiányod van. Ez azonban nem szerelem, hanem biztonság utáni vágy, amivel az a gond, hogy előbb-utóbb kialakul belőle a társfüggőség. És ez azzal fog járni, hogy amit párkapcsolatnak hívsz, az egy hatalmas játszmarendszerré és háborúvá változik. "Hol voltál, merre voltál? Szeretsz, nem szeretsz, biztosan szeretsz? Megcsalsz, nem csalsz meg?" - Sokáig sorolhatnám a jellemző kérdéseket, amelyek mind azt eredményezik, hogy meg fog szûnni a kapcsolaton belüli bizalom.

Nem az internettel van a gond, nem az alkohollal, nem a munkamániával, hanem az érzelmi felvilágosultsággal kapcsolatos tudatlansággal.

Ha én bele tudok nézni esténként a saját tükrömbe, akkor másoktól is ezt kapom vissza. Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van. Mert mindig azt kapjuk vissza, amit önmagunk adunk.

A kudarc az az állapot, amikor van annyi energiád, amivel megoldhatnád a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképûség, az önzés erősebb, így nem teszed bele mindazt, amire képes lettél volna. Végül marad a keserû szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért is nem voltál képes valamire. A "nem sikerült" viszont azt jelenti, hogy megtetted, amit tudtál, azonban azzal is tisztában vagy, hogy nem sikerülhet minden, hiszen emberből vagy. Ha becsülettel mindent beletettél, akkor persze rosszulesik a "nem sikerült", de végül nem marad benned lelkiismeret-furdalás, így nyugodtan alszol.

A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget - a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.

Az emlékezetes élet az az élet, amikor valaki ki tudja magát húzni az életével szemben, miközben legyőzi a félelmeit, majd szabadon tud lélegezni.

A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is.

A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött.

Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe.

A hitelesség mindig ott kezdődik, amikor a negatív élményről is tudok oldottan beszélni, és közben tudom, hogy ezért én vagyok a felelős. Merem átélni az ezzel járó fájdalmat, de ezért is felelősséget vállalok azzal, hogy holnaptól mindent megteszek, hogy ezen változtassak napról napra.

Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll - és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának.

A boldogtalanság kimondása súlyos és tiszta fájdalmat jelent, mert a kapcsolat ajtaján benyitott a kapcsolat halála.

Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik, nagyon fontos a tiszta megélése.

Akinek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni.

Ha tudom, hogy én emberből vagyok, akkor elfogadom azt is, hogy alakulhat úgy az életem, hogy valami miatt nem jön össze valami, amit elterveztem.

Azért élünk, hogy boldogok legyünk, csak közben rengeteg önbecsapási folyamatot élünk meg, és hazudozunk magunknak. Ennek pedig súlyosak a következményei.

Mindig a kialakult negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki milyen erős. Ha jól mennek a dolgok, akkor nagyon könnyû hangoztatni, hogy én milyen erős vagyok.

Az emberek a gyengeségükkel takaróznak, közben pedig a gyávaságukról beszélnek.

Mit csinál a legtöbb ember? Kis feladatot vállal be és nagy sikerélményt szeretne. De a kis eredmény az nem lesz nagy durranás. Márpedig ők nagyot szeretnének. És ebből jön a frusztráció. A frusztrációból pedig az irigység. Irigyek lesznek arra az emberre, aki sikeresebb, de azt nem veszik számításba, hogy a nagyobb siker mögött mennyi munka áll.